udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 50 találat lapozás: 1-30 | 31-50

Névmutató: Luther Márton

1998. november 14.

Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke írásában Balogh Béla lelkipásztor vádaskodó megállapításaival kapcsolatban leszögezte: "Október 31-én, a Farkas utcai templomban, Luther Márton reformátorra való utalással közzétett böjti felhívásával kapcsolatban két dolgot állapíthatunk meg: Balogh Béla személye úgy viszonylik a Luther Mártonéhoz, mint az Antikrisztusé a Krisztuséhoz. Nevezett lelkipásztor egyházkerületünk és püspöke vonatkozásában hirdetett "böjtje" sokkal inkább nevezhető fekete mágiának, vagy legalábbis református szektás elhajlásra vall. Balogh tiszteletes heroista, "újreformátori" kirobbanásának hitelét már indulásból nagymértékben megkérdőjelezi az a körülmény, hogy történetesen annak a Balogh Barnabás királyhágómelléki lelkipásztornak a testvérbátyja, aki a Tőkés László elleni királyhágómelléki buktatási kísérletnek egyik szellemi vezetője, s aki testvérével egy időben, Nagyváradon szintén "böjtöt" kezdeményezett. Máskülönben Balogh Béla kezdettől fogva kiveszi részét abból az eszközökben nem válogató, ellenséges CE-szövetségi hadjáratból, melynek szintén feltett szándéka tisztségemből való eltávolításom." Tőkés László a továbbiakban megállapította: "Rendkívül furcsa, hogy egyházkerületünket és annak püspökét az a Balogh Béla támadja a leghevesebben, aki az Erdélyi Egyházkerület püspöki templomának a parókus lelkésze. Megjegyzésre méltó, hogy kolozsvári testvér egyházkerületünk mind ez ideig nem foglalt állást ebben az egész egyházunk egységét, a két egyházkerület jó viszonyát romboló ügyben." "Ha elfogy a fa, kialszik a tűz, ha nincs rágalmazó, megszűnik a viszály" - tartja a Példabeszédek könyve (26, 20). Jelen esetben a kérdés csak az: Honnan a "fa", mellyel Balogh Béla a viszály tüzét táplálja? Kik állnak a háta mögött? Vannak-e megbízói, akik magyarral veretik a magyart, s belső viszály gerjesztésével kívánnak egyházunkban meghasonlást támasztani, és velünk leszámolni?" - írja Tőkés László. Balogh Barnabás, Csernák Béla, Borzási Gyula és Kállay László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület elöljáróinak Alternatív tájékoztatás című írásával kapcsolatban, Tőkés László leszögezte: "Akárhogy is nézem, mégha a kisebb-nagyobb nézeteltéréseket is figyelembe veszem, főmunkatársaim ellenségességbe átcsapó bizalmatlanságára nem szolgáltam rá. Még kevésbé befeketítő iratukba foglalt vádjaikra, minősítéseikre és rágalmaikra. Közös fellépésükre egyházi helyzetünkön belül és egymáshoz fűződő viszonyainkban nem találok elégséges és racionális magyarázatot. Magatartásuk motivációjának forrását nem találom, és mibenlétét nem értem, hátterét éppen azért tisztátalannak és talányosnak tartom." Tőkés László püspök a továbbiakban az írás szövegét elemezve - felsorolva a személyét ért vádakat - megállapította: "a gyalázkodó iratot" "igaztalan kifejezések" minősítik. "A vádak ellenőrizhetetlen és bizonyítatlan halmozása, a féktelen indulatossággal áradó mondatok kilátástalanná teszik a védekezést - folytatja. - Azzal a tipikus, az igazságszolgáltatás számára is elfogadhatatlan módszerrel találjuk szemben magunkat, amikor is nem a vádoló bizonyítja állításainak igazát, hanem a vádlottat kényszerítik arra, hogy ártatlanságát igazolja." "Az Alternatív Tájékoztatás egyetlen bizonyítékkal sem támasztja alá durván becsületsértő vádaskodását. Az indulatoktól elhomályosult látású elvtelen támadóknak szinte valamennyi állítása éppen ilyen alaptalan" "Az aláírók elégedetlensége tulajdonképpen amiatt van, hogy jól kitervelt előzetes számításaik a tisztújítás alkalmával nem jöttek be. Egyszerűen nem tudnak belenyugodni az általuk elért - számukra vereséggel felérő - választási eredményekbe." "A sort folytathatnám. Sőt, minden okom megvolna arra, hogy én hozzam nyilvánosságra a megromlott munkatársi bizalom egyházkerületi műhelytitkait, hogy megalapozott viszontvádjaimat a közvélemény elé tárjam. Nem teszem. Nem akarok megsemmisítő indulatú és igaztalanul vádaskodó egykori munkatársaim szintjére leszállni. Nem akarom a világ előtt ?feljelenteni? őket, amiképpen ők tették velem. Nem vagdalkozni, hanem gondolkozni kell" - fejezte be írását Tőkés László. /Tőkés László: Válasz a vádaskodásokra. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

2006. február 20.

Luther Márton halálának 460. évfordulója alkalmából a marosvásárhelyi Új Kezdet református gyülekezeti folyóirat filmvetítéssel egybekötött megemlékezést szervezett február 17-én a Diakóniai Központban. Az érdeklődőket Ötvös József, a Marosi Református Egyházmegye esperese, vártemplomi lelkész köszöntötte, méltatva Luther Márton munkásságát. /(simon): Luther, a villám. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 20./

2008. november 22.

Néhány éve az egyik egyetemi tanár mesélte, hogy egyetemükön a vallástörténetet oktató személy a pártállam idején a marxizmus professzora volt. Találtak ugyan egy tehetséges, felkészült papot, de az illetőnek nem volt doktorátusa, így állami egyetemre nem nevezhették ki. Maradt a szükségmegoldás, bár köztudott volt a diktatúra idején a professzor dühödt ateizmusa, vad egyházellenessége. Most Marx, Engels, Lenin és Ceausescu helyett Jehováról, Buddháról, Krisztusról, Mohamedről, Luther Mártonról és Kálvin Jánosról beszél nap mint nap. Nincs egyedül. Hányan lettek buzgó párttagokból egyik napról a másikra bigott templomlátogatók, a diktátor dicsőítőiből a diktatúra vad ellenfelei? A kommunizmus lelkes propagálóiból multimilliomos kapitalisták. Elvárható lenne a fordulat a román állam részéről is, a politikai perekben elítéltek esetében. Mert sokan, például az 1958-ban a Szoboszlay-perben elítéltek ügyében a mai napig sem született meg a perújrafelvételről, az ítéletek megsemmisítéséről szóló határozat. Még a kivégzettek eltemetésének helyét sem hajlandóak felfedni az illetékesek. A politikusok valószínűleg arra várnak, hogy a per utolsó túlélője is lehunyja szemét, s akkor majd melldöngetve Európa elé állnak “nagylelkű”, az akkori elítélteket felmentő, sőt dicsőítő politikai döntésükkel. Lehet, azért késik a felmentés, mert az elítéltek túlnyomó többsége magyar nemzetiségű volt. /Ujj János: Pálfordulás, mikor? = Nyugati Jelen (Arad), nov. 22./

2008. november 27.

Lelkésztől szokatlan hangnemben támadta egy, a YouTube-on is látható kisfilmben az RMDSZ ellenzékét, Luther Mártont és a protestánsokat Rózsa Gáspár deményházi plébános. A magát közösségi vezetőnek nevező római katolikus pap kijelentette: aki nem szavaz a szövetségre, vasárnap majd agyonveri a templomban. Az egyházfők elítélik Rózsa magatartását. “Nem tette jól Luther, amikor 1546-ban kiállt az egyházból. Agyon kellett volna verni három püspököt és két papot, és azt mondani, hogy egyek maradunk, katolikusok maradunk” – jelentette ki a tévékamera előtt Rózsa Gáspár deményházi plébános. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek nem tudott érdemben hozzászólni az ügyhöz. A Krónika munkatársától szerzett tudomást a nyárádmenti lelkész megnyilvánulásáról, akit nem is vett védelmébe, és nem is határolódott el tőle. “Amíg nem látom a filmet, nem tudok hozzászólni. De, ha tényleg ezt mondta, amit ön most beolvasott nekem a telefonba, akkor biztos botrány lesz belőle” – nyilatkozta az érsek. “Egy ilyen embernek nincs is mit válaszolnom – szögezte le Ötvös József, az Erdélyi Református Egyházközség generális direktora. Nagy László vásárhelyi unitárius esperes reményének adott hangot, miszerint Rózsa nem az egyház, hanem kizárólag a saját álláspontját hozta nyilvánosságra. Rózsa lealacsonyítóan beszélt Markó Béla ellenjelöltjéről, Kincses Elődről is, akit nem tart embernek, és teljesen esélytelennek vél. A felvételen a pap feltette a kérdést a jelen levő Markó Béla szövetségi elnöknek és népes kampánystábjának: “Gyerekek, miért vagytok úgy beszarva?” A felvételen addig többször felnevető Markó Béla is megszólalt, mondván, hogy “ha a választókat is így fogja bátorítani, mint minket, akkor nem lesz gond”. A Mediafax hírügynökségnek az esetet firtató kérdésére válaszolva Markó kifejtette: “Mi nem veszünk részt negatív kampányban, bár megpróbálnak belerángatni. Az RMDSZ nem használ ilyen módszereket”. Az RMDSZ-elnök ellenjelöltje, Kincses Előd elkeserítőnek tartja, hogy a római katolikus egyház egyik papja városszéli hangnemben ostorozza a politikailag és felekezetileg máshová tartozókat. /Szucher Ervin: Kampányoló plébános. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./ Minderről a Népújság úgy számolt be, hogy nem közölte, mit mondott a plébános. – Dr. Kincses Előd független szenátorjelölt szerint "elfogadhatatlan kampányfogásokat" rögzít az a videofelvétel, melyet a jelölt sajtótájékoztatója keretében vetítettek le. A filmrészlet a deményházi római katolikus plébánián készült, és a helyi plébános látható rajta az RMDSZ parlamenti jelöltjei társaságában, amint arról biztosítja a szövetség politikusait, hogy a helyi választók rájuk fognak szavazni. Kincses kifejtette, hogy szerinte az RMDSZ és Markó Béla mocskosan kampányolnak ellene. /(benedek): "Leleplező" filmfelvétellel támadja az RMDSZ-t Kincses Előd. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 27./

2010. december 12.

Könyv-tér nyílt Nagyváradon
Nagyvárad – Péntek délután új könyvesüzlet nyílt Nagyváradon. A Könyv-tér kínálatában elsősorban magyar nyelvű, keresztény, illetve gyermekeknek szóló könyveket találhatunk meg.
A nagyváradi Ştefan cel Mare/Püspöki út 28 szám alatt, a CE Szövetséghez tartozó épületben ünnepélyes keretek között nyílt meg a Könyv-tér nevet viselő új könyvebolt. A kolozsvári mintára létesült üzletben többek között magyar nyelvű keresztény, ugyanakkor gyermekeknek szóló könyveket lehet megvásárolni. Az ünnepélyes megnyitón Visky István házigazdaként köszöntötte a Koinóniai Kiadó képviselőit, illetve a megjelent pár tucatnyi érdeklődőt. Elmondta: nagy merészség szükségeltetik a mai gazdasági viszonyok között könyvesüzletet nyitni, főleg ha az magyar, sőt mi több keresztény. Ebből is látszik, hogy nem az üzleti nyereség a célja a vállalkozásnak, hanem annak a régi bölcsességnek a követése, miszerint “elvész a nép, amely bölcsesség nélkül való”. A Könyv-tér tehát több mint egy könyvesbolt: nemcsak a hitélet útját követi, hanem nagy figyelmet szentel a gyermekkönyvekre, illetve az erdélyi magyar szerzők népszerűsítésére is.
Árkedvezmény
Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója köszöntőjében kifejtette, hogy Kovács Tibor és Jutka álmodta meg a könyvek ezen birodalmát, ahol nem csak olvasni lehet, hanem akár egy kávéra is be lehet térni. A gyerekek számára külön gyermeksarkot hoznak létre, ahol a lurkók ellehetnek, míg a felnőttek a könyvkínálatból válogatnak. Lesznek diafilmek is, hiszen ezeknek Erdély-szerte újra nagy reneszánsza van. Az este keretében Zágoni Balázs, Sajó Enikő és Darai Erzsébet több Koinónia kiadványt is bemutatott: Kiss Bitay Éva Fantasztikus Földgolyóját, Kányádi Sándor Volt egyszer egy kis zsidó című, az erdélyi jiddis népköltészetet felelevenítő könyvét, Legszebb karácsonyi ajándék a nátha című erdélyi kortárs meseírók antológiáját, Axel Hambreus Az első karácsonyi ajándékok legendáját, valamint Luther Márton Mélysége és magassága című kötetét. Végül Zágoni Balázs köszönetnyilvánítással zárta a könyvbemutatóval egybekötött ünnepélyes megnyitót, melynek alkalmából húsz százalékos árengedménnyel várják a vásárlókat, hétköznap 10 és 18 óra között.
Mészáros Tímea, erdon.ro

2011. október 30.

Hűség az igazsághoz, a szabadsághoz és a legfőbb isteni értékekhez
Lezárták a Jubileumi Rákóczi Évek rendezvénysorozatot
A Rákóczi-szabadságharc (1703-1711) jubileuma alkalmából nyolc évvel ezelőtt Tőkés László, akkori királyhágómelléki püspök kezdeményezésére hirdették meg a Jubileumi Rákóczi Évek (2003-2011) elnevezésű rendezvénysorozatot. A szabadságharc hőseinek emléke előtt tisztelgő megemlékezés-sorozat zárásaképpen 2011. október 30-án, vasárnap délelőtt istentisztelettel egybekötött ünnepségen összegezték az elmúlt nyolc év eseményeit. A nagyvárad-újvárosi református templomban tartott istentiszteleten igét hirdetett Tőkés László váradolaszi lelkipásztor, az Európai Parlament alelnöke.
„Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek” – hangzott el az Apostolok Cselekedetei ötödik részének ismert szakasza, az igehirdetés alapgondolata. „A reformáció emléknapjáról való megemlékezés jegyében a Jubileumi Rákóczi Évek záróeseményeként hirdettük meg a mai napot”- kezdte prédikációját Tőkés László, majd hozzáfűzte, hogy a két évforduló között csak látszólagos ellentmondás van. A római katolikus hiten lévő erdélyi fejedelem nevével fémjelzett szabadságharc és a reformáció kezdetének évfordulója közötti ellentét feloldódik II. Rákóczi Ferenc életében és hitében, valamint az Isten igéjében, fogalmazott a lelkipásztor. Az idézett igeszakaszból az Isten akarata iránti föltétlen engedelmesség olvasható ki. Ez a magatartás jellemezte a szabadságharc vezetőjét, II. Rákóczi Ferencet, mint ahogy az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit vagy Szacsvay Imre 1848-49-es vértanút is, akikről az elmúlt hónapban emlékezett meg a magyarság. Az igehirdető kifejtette: azokban a kritikus élethelyzetekben, amikor kihívások elé sodor bennünket az élet és nem tudjuk kire hallgassunk, az Ige ad választ, azzal, hogy az igazsághoz, a szabadsághoz, és a legfőbb isteni értékekhez való hűségre bíztat. II. Rákóczi Ferenc, amikor a szabadságharc élére állt, a lelkiismeretére hallgatott: nem a körülmények kényszerítő erejének, hanem Istennek engedett. A reformáció emléknapjáról megemlékezvén Tőkés László elmondta, hogy közel ötszáz évvel a lutheri reformáció kezdete után is példaértékű Luther Márton Krisztusba vetett hite. A reformátor őszintén hitt abban, hogy bármely állapotunkba megmenekülhetünk a Krisztussal, de egyikben sem nélküle. Ezt a felismerést kell magunkévá tegyük, ahhoz hogy Luther Márton példáját megértsük. Végül az igehirdető a reformátortok hittételeinek legfontosabbnak mondott elvével zárta prédikációját, miszerint „Egyedül Istené a dicsőség.”
Az istentisztelet után Mostis Gergő, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Sándor Lajos várad-újvárosi lelkipásztor olvasott fel II. Rákóczi Ferenc Vallomásaiból részleteket. Tamás Edit, a Magyar Nemzeti Múzem Rákóczi Múzeumának igazgatója Gondolatok a Rákóczi-szabadság 300. évfordulóján címmel tartott előadást. A főmuzeológus arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos tényezők merülnek feledésbe a Rákóczi-család, illetve II. Rákóczi Ferenc történelmi szerepét illetően. „A szabadságharc vezére a magyarság önazonosságának fontos eleme, ezért ne csak akkor emlékezzünk rá, amikor évfordulója van” – hangsúlyozta a történész. Dukrét Géza a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke végezetül ismertette a nyolc éves keretprogram főbb állomásait. Megtudhattuk, hogy a Jubileumi Rákóczi Évek keretében 11 tudományos ülést, 60 történelmi előadást, 7 kirándulást is szerveztek, emléktáblát és kopjafát állítottak, továbbá négy kötet is született. A megemlékezés végén Tőkés László mondott köszönetet mindazoknak, akik szerepet vállaltak a program megvalósításában, majd a Himnusz eléneklésével zárult az esemény.
2011 október 30., Nagyvárad
Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája

2011. november 2.

Együtt ünnepeltek a protestáns egyházak
A Reformáció Emlékünnepén Nagyvárad protestáns magyarsága közös ünnepi istentiszteletet tartott a Nagyvárad-Újvárosi református templomban október 31-én. Az istentisztelet keretében ünnepi műsorra került sor és kiosztották a Czeglédi György-díjakat is.
Luther Márton 494 éve, 1517. október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tételét, amellyel kezdetét vette a református vallási mozgalom. Ezen az évfordulón Nagyvárad református, unitárius és evangélikus magyar lakossága ismét együtt ünnepelt, mint már két évtizede minden esztendőben. Az újvárosi templom megtelt a hívekkel. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Papp Béni Zsombor marosvásárhelyi lelkipásztor Máté Evangéliumából választva az alapigét (Mt. 14, 22–33.). Prédikációjában elmondta: a reformáció alkalmával arról az örökségről emlékezünk meg, amelyet reformátoraink hagytak ránk, viszont az is fontos kérdés, hogy 2011-ben hogyan kellene reformálni életünket. Hozzátette: „Az igéből kiolvasható a válasz, Isten által, aki nem akarja, hogy magánvállalkozás legyen a mi életünk, hanem az Ő akaratába belesimuljon. A mennyek országának törvénye szerint nem történhet velünk bármi, csak amit Isten megengedhet.” Kiemelte továbbá, hogy életünkben nem elég a szaktudás, az összefogás, a tapasztalat, ahhoz, hogy sikereket érjünk el, Isten segítsége szükséges; ahogy Jézus is mondja: „aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál”(Jn. 14, 12.).
Czedlédi György-díj
Az istentisztelet keretében ünnepi műsorral szolgált a Bihari Egyházmegye lelkészkórusa, valamint Orosz Zsolt, a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium diákja szavalta el Luther Márton Erős vár a mi Istenünk című versét, József Attila fordításában. Veres Kovács Attila nagyvárad-olaszi lelkipásztor üdvözölte evangélikus, unitárius és református lelkipásztor társait, majd felolvasott a Protestánsok Világszövetségének erre a napra szánt üzenetéből egy részletet: „A reformátusok nem egyszerűen hagyományokat őrző emberek, hanem állandóan újuló, újító mozgalom részesei. Tárjuk ki magunkat Isten megújító munkája előtt. Hiszen megújított és mindig megújítandó egyház vagyunk.” Az Úr asztalát megterítette az újvárosi, rogériuszi és szőlősi gyülekezet, a hívek három helyen vehettek úrvacsorát. Ezt követte a Czeglédi György-díjak átadása az arra érdemes egyházi munkásoknak, presbitereknek, gondnokoknak. A díjat 2007-ben alapította a Nagyváradi Református Gyülekezetek Szövetsége, és évente a Reformáció Emlékünnepén adományozzák a tíz váradi egyházközség egy-egy presbiterének, akik munkájukkal, tevékenységükkel és személyes példájukkal kiérdemlik e kitüntetést. Veres Kovács Attila lelkipásztor elmondta, hogy a Gyülekezeti Szövetség Elnöksége évente a Reformáció Emlékünnepén változik a rotáció elve alapján. Idén az újvárosi egyházközség veszi át az elnökséget. Az ünnepi istentisztelet a Himnusz eléneklésével zárult.
Díjazottak
A Czeglédi György-díj idei kitüntetettjei a következők: néhai Papp Kálmán presbiter (Biharpüspöki), néhai Szebeni István református lelkipásztor (Nagyvárad-Csillagváros), Kuin-Nagy Tibor-Imre presbiteri-jegyző (Nagyvárad-Olaszi), Barabás Mihály presbiter (Nagyvárad-Ősi), Újvárosi Ernő gondnok (Nagyvárad-Rét), néhai Virágh Csaba presbiter (Nagyvárad-Rogériusz), Széll Lujza Erzsébet presbiter (Szőlős), Szabó Margit presbiter (Nagyvárad-Újváros), Szabó Mária Magdolna presbiter (Nagyvárad-Velence).
Nagy Noémi
erdon.ro

2012. október 15.

Új pártelnök, régi irány (Bíró Zsolt az MPP élén)
A Szász Jenő emberének tartott Bíró Zsolt vette át az elnöki stafétát, a politikussá vedlett marosvásárhelyi rádiós újságíró lesz az MPP vezetője a következő esztendőkben. A Székelyudvarhelyen megtartott IV. Országos Tanács nem volt feszültségmentes, de azt egyhangúan megfogalmazták a küldöttek, hogy a párt önállóságát nem adják fel, szükségesnek tartják az indulást a parlamenti választásokon, a „nemzeti válogatott” lenne az ideális, ám ez már időszűkében nem jöhet létre, így hajlandóak saját listájukra engedni a „kisebb testvért”, az EMNP-t.
Az MPP első kongresszusa még a gyergyószentmiklósi sportcsarnokban zajlott több mint négyszáz jelenlevővel, most Székelyudvarhelyen elegendő volt a Tamási Áron-iskola díszterme is. Vendégként Kövér László s a csíkszeredai konzul, illetve Izsák Balázs SZNT- és Sebestyén Csaba RMGE-elnök volt jelen.
Mintha az időjárás is Szász Jenőt, az MPP volt elnökét siratta volna, nekikeseredve csordogált az eső, s a kongresszusra összesereglett küldöttek is sokkal inkább hasonlítottak vert hadra, mint győztes választási csatába induló seregre. A hangulaton próbált emelni a párt eddigi történetét bemutató kisfilm, ám unos-untalan ismétlése miatt – az ülés előtt négyszer is láthattuk – inkább nevetségessé vált. Negyvenperces késéssel vonult be Szász Jenő és Kövér László. A jelenlevőket Orbán Árpád ügyvezető elnök üdvözölte, a 119 küldöttből 111 jelent meg a rendkívüli kongresszuson.
Az igaz emberek
Salamon Zoltán, a Hargita megyei szervezet elnöke az összefogás fontosságát emelte ki köszöntőbeszédében, keresni kell a közös utat, de kell a pluralizmus is, minőségi képviseletre van szüksége az erdélyi magyarságnak, olyanra, amelyben megférnek a különböző gondolatok, ezt egy nemzeti minimumra, például az önrendelkezés, az autonómia eszméjére támaszkodva lehetne létrehozni – mondotta. Izsák Balázs arról szólt: bízik benne, hogy nem változik az MPP által eddig követett útvonal, megmaradnak azok a célok, amelyek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hű szövetségesévé tették, és felsorolta közös eredményeiket, a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlések megszervezését, a székely zászló, címer, himnusz használatának meghonosodását. Izsák Balázs szerint nem egységre, hanem közös célokra, közös értékekre van szükség „Adott a zászló, ha mindenki beáll mögé, az egység megvalósul” – hangsúlyozta az SZNT elnöke. Az MPP nagy érdemének nevezte, hogy beállt e mögé a zászló mögé, de helyet hagyott másoknak is, Szász Jenő érdemének, hogy megőrizte a párt függetlenségét. Sebestyén Csaba elsősorban arról szólt, hogy ha a két szervezet egymásra alapozza az építkezését, akkor jelentősebb eredményt érhettek volna el.
Kövér László, az MPP tiszteletbeli elnöke, a Magyar Országgyűlés első embere Luther Márton szavaiból indult ki: igaz ember a hitből él, és e gondolatra építve beszédét bírálta az RMDSZ-t, illetve Tőkés pártját. Az MPP-sek igaz emberek voltak, amikor az egyetlen magyar ügyet képviselték, miközben véleménye szerint az RMDSZ elárulta azt Bukarestben és Budapesten egyaránt. Felidézte, hogy Tőkés László 2007-ben a polgáriak segítségével lett EP-képviselő, „aztán 2009-ben feladta függetlenségét, nektek pedig megüzente, hogy bukott párt vagytok”. Kövér az MPP nagy érdemének nevezte, hogy 2008-ban volt bátorságuk megteremteni a választás szabadságát, és bebizonyítani: a demokrácia nem gyengíti, hanem erősíti az erdélyi magyarságot. A Magyar Országgyűlés elnöke hangsúlyozta, továbbra is vállalja a tiszteletbeli elnöki tisztségét, ha a párt megőrzi politikai alapelveit és szervezeti önállóságát.
Politika és erkölcs
Szász Jenő elnöki leköszönő beszédét eddigi tevékenységük összefoglalójának és vitaindítónak is szánta, de meghatározta a követendő célokat is. A politika és erkölcs szétválaszthatatlan – az MPP-nek a hit mellett az erkölcs megtestesítése is a küldetése – fogalmazott. Tizenöt-húsz évre tekintett vissza, és beszámolójából kikerekedett: önmagát tekinti a romániai magyar ellenzékiség zászlóvivőjének, a polgári gondolkodás meghonosítójának, az igazi, következetes politizálás képviselőjének. Ennek tükrében beszélt az MPP létrehozataláról, arról, hogyan váltak 2008-ban a semmiből 40 százalékos támogatottságot élvező politikai közösségé Székelyföldön. S bár 2012-ben is ugyanazt kínálták, törés állt be, értékrendjük támogatása nem gyarapodott, s ezért kinek-kinek önmagába kell néznie: mit tett, s az elegendő volt-e. Emiatt, és nem az Orbán Viktortól érkezett ajánlat (a Nemzetstratégiai Intézet vezetése – szerk. megj.) döntött a visszavonulás mellett. Focihasonlattal élt: vesztes mérkőzés után az edzőnek, a technikai stábnak kell visszavonulnia. Szász Jenő szerint „a néppárt keze is benne van, hogy ma a jobboldal gyengébb”, de úgy vélte, nekik nem az EMNP-vel kell foglalkozniuk, hanem a polgári pártnak kell jövőt építeniük. Nagy erényüknek nevezte, hogy szervezetük olyan emberekből áll, „akik nem hatalomvágyból, nem pozícióhajhászás miatt, hanem közösségünk szolgálatának ügye miatt” csatlakoztak hozzájuk. Vázolta a jövőépítés lehetőségeit is – szervezeti önállóságát mindenképpen meg kell őriznie a pártnak –, és szólt a decemberi választásokon való indulás különböző lehetőségeiről. „Nem lehet nem figyelmen kívül hagyni a választók akaratát” – mondotta, és ismét szót emelt a Magyarok Szövetsége – a nemzeti válogatott – létrehozataláért. Ha ez nem lehetséges, akkor lehet szó a jobboldali szervezetek együttműködéséről, „programjaink azonosak, lemásolták az MPP-ét” – mondotta, majd felkínálta a néppártnak, hogy „gyengébbként induljanak az MPP színiben”, a polgáriak készek a gesztusokra: testvériesen elosztanák a mandátumokat. Ha ez sem jöhet létre, meg kell találniuk a saját indulás lehetőségét, akár függetlenek támogatásának formájában – mondotta. Szász Jenő vitaindítója után a hozzászólók többsége az MPP önállósága és függetlensége mellett állt ki, de sokan hangsúlyozták azt is: ha már megteremtették a választás szabadságát, ezt tiszteletben kell tartani a párton belül is, illetve ennek tükrében nem engedhetik meg maguknak, hogy ne induljanak a decemberi választásokon. Felmerült az is, hogy nem szabad megismételniük a függetlenek támogatásának hibáját. Volt, aki azért emelt szót, hogy számolják fel az ellentéteket a néppárttal, mert ha folytatják a háborúskodást, mindkét szervezet elvérezhet.
Sajátos belső demokrácia
A vitát követően az országos tanács határozatot fogadott el az MPP önállóságának megőrzéséről, a választásokon való részvétel Szász Jenő által is említett alternatíváiról, majd sor került a tisztújításra a polgári párt sajátos alapszabályzata jegyében. A statútum szerint az eddigi elnök, Szász Jenő javasolta a párt öt alelnökét, ezt erősíti meg a kongresszus, majd az új öttagú elnökség nevezi meg az új elnököt, azt az egyetlen jelöltet, akit szintén az országos tanácsnak kell voksával elfogadnia. Még a teremben ülők sem értették egyértelműen, miért nem szavazhatnak két elnökjelöltre, amikor két név merült fel, és sokan felvetették, hogy nem találják az alapszabályzatban (furcsa mód ez csak románul érhető el) az erre vonatkozó passzust. Így lettek hát alelnökök a volt elnök emberei: Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere, Márton Zoltán, a Maros megyei Makfalva polgármestere, Mosdóczy Vilmos, a Szatmár megyei Kaplony polgármestere, Simon Csaba, a Kolozs megyei szervezet elnöke, valamint Fülöp Csaba kovásznai orvos. Elnöknek javasolták Bíró Zsoltot és Farkas Csabát, de az öt alelnök úgy döntött, csak Bíró Zsoltról szavazhat a kongresszus, így őt választották meg 69 szavazattal 41 nem ellenében. A sors, no meg a helyzet fintora, hogy Bírót nem támogatta saját szervezete, a Maros megyeiek. Az MPP új elnöke székfoglaló beszédében egy „új magyar erkölcsi többség” kialakítását nevezte fő feladatának. Leszögezte: az MPP csakis a szervezeti önállóság megőrzése mellett tud elképzelni bármiféle választási együttműködést. „Fontosak az utak, de fontosabb, hogy hova vezetnek, és még fontosabb azt tudnunk, hogy hova akarunk eljutni. Ha ezt nem tartjuk szem előtt, csak sodródunk vagy bolyongunk” – magyarázta. A párt legfontosabb céljaként Székelyföld területi autonómiájának elérését említette.
A furcsa vezetőségválasztás rányomta hangulatát az országos tanács befejezésére. Bíró Zsolt után Szász Jenő lépett mikrofonhoz, s elmondta, a védnöki testület létrehozataláról szóló határozatot visszavonja – a folyosói pletykákból kiderült, sokan jelezték, nem szavazzák meg –, de véleményüket a jövőben is elmondják, „figyelő szemét a régi elnökség, a négy alapító atya továbbra is rajtuk tartja”. Az eredeti elképzelés szerint a kongresszus egy védnöki testületről szavazott volna, amelynek tagjai az MPP négy alapítója – Szász Jenő, Vajna Imre, Orbán Árpád és Péter Péter –, valamint a párt tiszteletbeli elnöke, Kövér László. A testület a későbbiekben megvétózhatta volna a párt elnökségének az „alapítók szándékával ellenkező határozatait”. Sokat elárul az MPP-n belüli helyzetről, hogy az új elnököt „elfelejtették” értesíteni a helyzetről, így kisebb zavar keletkezett, amikor napirendre akarta tűzni eme utolsó határozat megszavazását. Az MPP negyedik kongresszusa ezzel a zavarral, majd a székely himnusz eléneklésével ért véget. Jelképesnek is tekinthető, hogy a résztvevők a Gondűző vendéglőben zárták ebéddel a sokak által mérföldkőnek nevezett országos tanácsot.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. november 23.

A politikailag korrekt – „Luther Mártonnak a veszélyes iratait senki se merészelje olvasni!”
De adhattam volna címnek azt is: állítsátok meg Arturo Uit! Schmitt Pál köztársasági elnök lemondása után a láncrémhír-terjesztők, lánchazudozók, vagyis a politikailag korrektek újra kirobbantottak egy botrányt Magyarországon.
Céljuk valószínűleg a csendesülő nemzetközi figyelem újabb felrázása, Magyarország nemzetközi megítélésének a változása, de a Fidesz látszólagos gazdasági sikereinek ellensúlyozása is. Úgy tűnik, nem telhet el nap, hogy ne tennének meg mindent Magyarország, a magyar kormány, s közvetve a magyar nép „szólásszabadság” égisze alatt történő lejáratásáért.
Jeszenszky Géza oszlói nagykövetet rasszistának bélyegezték a „gyűlöletbeszéd-kutatók”, Mesterházy Attila MSZP-s pártelnök a l’ Unitának nyilatkozva fasisztának nevezte Magyarországot. Botrány botrány hátán, nincs még egy ilyen ellenzék a világon. Azt is mondhatnám, ha nem ők vannak hatalmon, nincs demokrácia Magyarországon. Persze a demokrácia fogalmát is ők határozzák meg, ahogy a demokrata fogalmát is!
Ők az antifasiszták, ők, ők! Fogalmaik szerint a tisztesség, ahogy a becsület, az adott szó elavult, divatból kiment kacat, szerintük nincs haza, nincs hazaszeretet, s talán nincs nép se. Érdekeik szerint kérdőjelezik meg nemcsak a fogalmak, a szavak jelentését is! A Véleményvezér névre hallgató blog szerzője így foglalja össze a gondolkodásuk keretét: „A becsületsértés és rágalmazás régi jogintézmények. Egy olyan kor szülöttei, amikor az emberek egyrészt ritkán mondtak nyilvánosság előtt véleményt, másrészt – talán kissé fennkölten és romantikusan hangzik, de így igaz – az egyik legnagyobb érték az életben a becsület és a jó hírnév volt. (…) Ennek a kornak vége (Kiemelések L. GY.). Korunkban minden arra sarkall mindenkit az iskolától a munkahelyig és a közéletig, hogy mindenről mondjon véleményt: szólj hozzá, szavazz, kommentelj, lájkolj, tüntess, blogolj, állj és mondd! Ez a tömegdemokrácia, ahol tényleg bárkinek lehet szava.”
Hová vezethet az identitások tagadása?
Valóban így lenne? Nem tapasztaltuk ugyanezt meg már 1945–52 között, amikor koholt vádakkal bárki feljelenthetett bárkit értelmiségi képességétől függetlenül? Amikor rászabadították a besúgókat a társadalomra? Amikor bárki értelmezhette a népi demokrácia fogalmait, s közben börtönbe, kitelepítésre jutatta az embertársait? S hogyha elvetünk minden megkülönböztető fogalmat, a jó és rossz, szeretet-gyűlölet, tisztességes-tisztességtelen fogalmát például, hogyan határozzuk meg ezeket? Hogyan igazodunk, igazodnak el, akik nem ismerik a fogalmakat se? Talán a törvényeket is meg kellene szüntetni a politikai korrektség érdekében? S ahol mindent szabad, valóban szabad minden? Ha korlátok nélküli egy társadalom, akkor létezik-e még felelősség? És kérdés az is, kivel szemben határozzák meg a korrektséget? És egyáltalán, ha a fogalmak használata eltűnik, akkor valójában mi is a korrekt? Más szóval, ha a „politikai inkorrektség” megszűnik, lesz-e még szükség „politikailag korrektekre”? Létezésük még indokolt? Hová vezethet a különböző identitások tagadása? De miként értelmezhető például az, hogy a szexuális identitások védelmére érzékeny nyugati társadalmak alig vagy meg sem szólalnak a nemzeti identitások védelmében? Az identitások teljes elmosása a cél? Mivel az erdélyi magyar társadalom nagy többsége nem vagy kevésbé ismeri, nézzük meg, mit jelent a „politikailag korrekt” kifejezés? A Wikipédia alapján megpróbálom öszszefoglalni.
A politikai korrektség (jelzőként használva: politikailag korrekt, szokásos rövidítése PC [píszí] az angol kifejezés alapján) olyan nyelvezetet, politikát, viselkedést, eszmét, gondolkodást jelöl, amely igyekszik minimalizálni az egyes vallási, etnikai, kulturális vagy egyéb közösségek megsértését. A kifejezés amerikai közvetítéssel terjedt el a világban. Ruth Perry kutatásai szerint a kifejezés először Mao Ce-tung Vörös könyvecskéjében jelent meg, innen vette át az amerikai radikális baloldal az 1960-as években. Mivel a kifejezés öszszekapcsolódott a radikális politikával és a kommunista cenzúrával, az amerikai jobboldal a baloldal (liberálisok és demokraták) lejáratására használta. Magyarországon elsősorban a liberális és baloldali politikai erőkhöz köthető a használata. (…)
Használata némileg ellentmondásos: ha ugyanis egy kijelentést politikailag korrektként kiemelünk, az előfeltételezi, hogy a más formájú megnyilatkozások inkorrektek: emiatt olykor pejoratív értelemben használják. Egyes törekvések az alacsony presztízsű foglalkozások nevét is újrafogalmazzák (pl. „kukás” helyett „hulladéklogisztikai referens”), vagy már-már az érthetőség rovására fejeznek ki emberi tulajdonságokat. Más kifejezések sértő jellegéről azonban széles körű közmegegyezés van (pl. a magyarban a „hülye” szóról). Ilyen esetekben a politikai korrekt megfogalmazás érzékeltetni tudja az embernek kijáró tiszteletet, amennyiben tekintettel van az adott csoport és hozzátartozóik által preferált szóhasználatra (szemben a tévképzeteket keltő vagy társadalmi elítélést tükröző megnevezésekkel). (…)
A legnagyobb – kettős – veszélyt mégis az jelenti, hogy a nyelv korrektté alakítása pótcselekvéssé válik, amely a gondoskodás látszatának fenntartása mellett nem orvosolja az őt kiváltó eredeti problémákat; továbbá, hogy a korrektség/inkorrektség döntésében magát hivatottaknak érzők – akár jelentéktelen kisebbségként is – megbélyegzéssel és kirekesztéssel elhallgattathatják és tönkretehetik az „inkorrektnek” minősített gondolatok kifejezőit (ami nem politikailag korrekt, az inkorrekt, tehát rossz), a problémákat elkendőző „hallgatási spirálba” húzva a közbeszédet. A szólásszabadság ilyesfajta korlátozása legitimitását egy feltételezett társadalmi megegyezésből meríti, amely megszabja, hogy abban a korban mi fogadható el, és mi nem. (Persze, hogy ki a politikailag korrekt, azt ők maguk határozzák meg – teszem hozzá én –; a világ két részre oszlik, a politikailag korrektekre és inkorrektekre, az előbbiek jogával, hogy meghatározzák a fogalom tartalmát.) A problémák akkor jelentkeznek, amikor az információk cenzúrázása (kiemelés L. GY.) az emberek széles körű érdekei ellen hat, mint például hozzá nem értés, korrupció vagy bűnözés leplezése.
A cenzúra mindig is hajlamos volt a művészet bizonyos formái ellen fellépni, gyakran azért, mert a művészek tagadni akarták az ízlés határait, és ezzel kihívásokat intéztek a hatalomhoz. Angliában például egészen 1968-ig minden színdarab kéziratát a hivatalos cenzor, a királyi ház kamarása (Lord Chamberlain) elé kellett bocsátani elbírálásra. Az ilyen típusú előcenzúra Nyugaton már nagyon ritka. Egyik fontos kivétel a film- és videofelvételek piacra bocsátás előtti cenzúrabizottsági vizsgálata. A bizottság döntése szerint a megjelölt részleteket ki kell vágni. 1972 óta a havonta megjelenő Index on censorship folyóirat kampányt folytat a szólásszabadság alapvető emberi jogaiért.
Korrektség kontra szólásszabadság
Röviden összefoglalva: politikai korrektség egyfajta rejtett identitás, titkos zsargon, amelyet a politikailag korrektek határoznak meg. Egyfajta új cenzúra, amelynek segítségével a szólásszabadság bajnokai elhallgattatják politikai ellenfeleiket! Kérdés persze az is: hol tanulják meg, honnan tudják a „politikai korrektek”, hogy mi a korrekt, és mi nem? Talán ösztöndíjasként a nyugati alapítványoknál? De kérdés persze az is, át kell-e vennünk a nyugati kultúra tiltásainak szabályait negyven év tudatgyilkos kommunista cenzúra után! Szükségünk van-e rá?!
S teszik mindezt többnyire azok, akik egyébként a hétköznapokban a szólásszabadság mellett érvelnek! (Megtudtam, a Budapesti Corvinus Egyetemen külön katedra működik, ahol a szólásszabadságot, illetve a gyűlöletbeszédet kutatják! A kérdés lehetne persze az is: van-e katedra a „politikailag inkorrekt” beszéd kutatói számára, ahol esetleg a szeretetbeszédet tanulmányozzák?) S hogy érthetővé váljon, hogyan is értelmezik a „politikai korrektséget”, a Wikipédia segítségével a már előbb is idézett kukás = hulladéklogisztikai referensen túl további példát is idézek.
A kérdés persze az, újraírható-e, újrafogalmazható-e a nyelv? És hová kell sorolni mindazokat, azt a nagy tömeget, akik kiszorulnak, vagy valamilyen oknál fogva kimaradnak az újraértelmezett nyelvhasználatból? Fasiszták lesznek? Vagy egyszerűen szellemi képességük „korlátai” révén (hisz nem ismerik a fogalmakat és a nyelvet) rettegésben tartanak a politikai korrektek.
És föl kell tennünk azt a kérdést is: a politikailag korrekt szóhasználat hozzájárul-e az igazság, a gondok kimondásához, a dolgok pozitív irányba történő fordításához? Megváltoztatja a létező realitást? Például megold-e valamit is az a keresztes hadjárat, az a hangzavar, ahogy a szokásos módszereikkel meglincselnek valakit, keresztre feszítik úgymond a többiek megfélemlítése érdekében is a „politikailag inkorrekteket”? Amelynek már köztudottan is felismerhető forgatókönyve van. Valaki megfogalmazza, a következő hozzászóló fölerősíti, majd az újabb és újabb tiltakozásokkal egyfajta láncfolyamattá, bűnfallá emelik. (Persze a baráti körök újra és újra fölforrósítják, felerősítik, majd a hazai „piacról” kiviszik a nemzetközi porondra.) S teszik mindezt mindaddig – lásd Schmitt Pál esete –, amíg elérik céljukat. Lemondatják, vagy kiközösítik a közéletből. Elérik például – jelen esetben – Jeszenszky Géza lemondatását.
Kérdem én: hogyha nem lettek volna politikai céljaik, akkor is valóban így kellett volna eljárniuk? Ha nem akartak volna „ügyet csinálni”, akkor is így járnak el? Gondoljuk végig, milyen más lehetőségeik lettek volna akkor. Az első, s talán a legkézenfekvőbb: baráti levélben figyelmeztetni J. G.-t. És amikor az első felvetés után J. G. nyilvánosan bocsánatot kér, akkor lezárják az ügyet. Így történt? Nem! De nézzük, mit is követett el Jeszenszky Géza.
Az abszurditás megvalósulása
Jeszenszky Gézának, Magyarország oslói nagykövetének, volt külügyminiszterének az egyik általa írt tankönyvéből kiragadott inkriminált mondata, amelyet a „politikailag korrektek” nem tartanak „politikailag korrektnek”, így hangzik: „Azért van, hogy olyan sok roma szellemileg leépült, mert a roma kultúrában megengedett, hogy testvérek vagy unokatestvérek házasodjanak, vagy akár anélkül szexuális életet éljenek egymással.” A szólásszabadság kutatói által elindított gyűlölethullám persze úgy folyt le, ahogy az előbb már jeleztem. Nem részletezem. Mindenki megszólalt, csak maguk a kérdéskör ismerői, tehát a genetikusok, esetleg szociográfusok, szociológusok nem.
A kérdés, mint a tóba vetett kő körül a víz, hullámokat vetett, tovább gyűrűzött, hogy végül igazi nemzetközi botránnyá minősüljön. A „politikailag korrektek” elérték, hogy Jeszenszky Gézát kiközösítették arról a rendezvényről, amelyet ő szervezett. S mindez számomra is és sokak számára érthetetlenül az után következett be, miután Jeszenszky egy kitűnő tanulmánnyal jelentkezett az úgynevezett Romsics Gerő-vitában. Viszont amire nem számítottak, Jeszenszky Géza mellett többek között felsorakoztak azok a jeles amerikai személyiségek is, akik egyébként el szokták marasztalni a magyar jobboldalt.
A Professzorok Batthyány Köre mellett Charles Gáti, a Johns Hopkins Egyetem professzora, Simonyi András volt washingtoni nagykövet, a Johns Hopkins Egyetem Haladó Nemzetközi Tanulmányok Paul H. Nitze Intézete (SAIS) transzatlanti kapcsolatokat kutatóközpontjának ügyvezető igazgatója és Deák István, a Columbia Egyetem professor emeritusa is kiállt Jeszenszky Géza mellett.
Persze a megszólalók politikai tényezők és nem a kérdés szakemberei voltak. A kívülálló azt remélte, hogy az „eset” kapcsán itt az alkalom ennek a kérdésnek az egyszer és mindenkori tisztázására, tehát megszólalnak a kérdéskör kutatói is – ám a megfélemlített magyar társadalom hallgatott. Végül – dicséret érte – megszólalt egy genetikus is.
Czeizel Endre, Magyarország egyik legismertebb genetikusa a Hír Tv oknyomozó magazinjának elmondta, a Kádár-korszakban az egészségügyi világszervezet egy kubai doktornőt küldött hozzá, akinek az volt a feladata, hogy a vérrokonok házasságát vizsgálja a különböző népességekben. Hosszas utánajárás után – ismeretlen volt úgymond ez a kérdéskör az akkori Magyarországon – engedélyt kaptak a kutatásra. A 7 legnagyobb roma közösségben folyt le a kutatás.
„Az derült ki – mondta dr. Czeiczel Endre –, hogy ebben a hét roma közösségben 0 és 21 százalék között volt az unokatestvérek közötti házasság, az átlag 4,7 százalék volt. Azt tudtuk, hogy a magyar lakosságban 0,3 százalék, tehát ez esetben 16-szor nagyobb. Tehát ez tény, nem lehet vitatni. Ezzel nincs semmi baj, mert például a zsidó közösségekben is: kis közösségekben éltek, egymás között házasodtak – az antiszemitizmus miatt is, meg amiatt is, hogy egy zsidó anya csak zsidó férfival nemzhetett gyereket a vallási szabályok betartásával”. Ennyi! De talán nem is kellett több.
Romániában – Vekerdi József szerint 1929 után – először én írtam a cigányságról az 1980-ban megjelent Amíg csak él az ember című kötetemben. Sok gyermekkori barátom volt köztük, de azért is, mert fájt az életük. A cikkemről Vekerdi professzor írt a párizsi és a római cigány újságokban, de közölte később a Romániai Magyar Szó, illetve a budapesti Long drom is. Elfogultsággal tehát nem vádolhatnak. Mivel a genetikához nem értek, a kérdésem csak az a Jeszenszkyt elmarasztalókhoz: hogyan terebélyesedhetett az én szülőfalumban a kezdetben lévő egyetlen család (a székely falutörvények szerint kezdetben csak minden székely faluban „egy cigány és egy zsidó” család telepedhetett meg) mára száztagú kolóniává?
A tisztánlátáshoz persze tudni kell azt is, hogy a gyermekkoromban mindössze 20 négyzetméteres, világítás nélküli, faluszéli kalibában laktak. De kérdés persze az is, volt-e jobbító szándék a Jeszenszky Géza mögött kialakult botrányban? Hozzájárul-e a kérdéskör ilyenszerű felvetése a kérdés megoldásához? A cigányság neveléséhez, vagy egy újabb, Magyarország elleni lejárató kampány csupán? Ahogy az is, miközben elmarasztalják a mai „magyar” társadalmat, a cigányság vezetői megtesznek-e mindent a cigányság nevelése érdekében? Vagy csak a jogok ismertetése lényeges, kötelességeik nincsenek sem önmaguk, sem a saját környezetük iránt? (Meg kell mondanom, tudatában vagyok a lehetséges támadásoknak, de a kérdés fölvetése a „politikai korrektség” iránt egyre sürget.
Az Evenimentul Zilei bukaresti napilap november 19-ei számában olvastam, hogy egy dániai kisváros többségében muszlim vallású funkcionáriusai megtiltották a köztereken a fenyők karácsonyi kihelyezését. Az EU nőjogi és esélyegyenlőségi biztosa ugyanakkor törvénytervezetet akar elfogadtatni, amely kitiltatná a hagyományos családmodellről – apa, anya, gyerekek – szóló irodalmat az iskolákból. Tehát felmerül a kérdés: a másság tisztelete csak a hallgató vagy megfélemlített nagy többségre vonatkozik?
Végezetül – hogy a kérdést függetlenítsem saját elfogultságomtól – idézem Köntös László református pap írását, amelyet a Wikipédia megfelelő oldalán (tehát a politikai korrektséget taglaló oldalon) leltem. „Az abszurditás gyakorlati megvalósulása pedig ott van példának okáért, hogy ma Európában keresztet kitenni nyilvános helyre maga a provokáció. A legfrissebb példa: A kórházi kápolna egyik sarkában iszlám imaszőnyeg, a másikban Buddha-szobor, életfa és egyéb spirituális jelképek. A kereszt sehol, a helyi lelkigondozó szerint azért, mert zavarná a betegeket. Aztán jön a valódi hideg zuhany: a keresztyénekből álló konferencia, ahol nemet mondanak a „keresztyén alapokra”. Ez nem vízió, hanem a református kórházmisszió vezetőjének múlt heti tapasztalata” – www.parokia.hu.
Egyesek szerint a „politikailag korrekt” viszonyulás, beszéd eljuttat a társadalom olyan fokú atomizálódásához, amely már egyes nyugati társadalmakban létezik, hogy az emberek nem mernek egymásra nézni, mert megsérthetik a másik, vagyis a nézett ember személyiségi jogait. Ezt akarjuk?
Lőrincz György
A szerző székelyudvarhelyi író
Krónika (Kolozsvár)

2013. december 7.

A párt, az egyház és a pártegyház
Hetek óta fortyog a katlan a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ( KREK) házatáján, jelesül most éppen amiatt, mert- hogy a református lelkészekre nagy nehéz, már-már gerincroppantó feladat hárult. Nem kell azonban valami evangéliumi misz- szióra gondolni ez esetben, ugyanis nem éhezők, árvák, öregek, betegek, istenkeresők gondjával bajlódnak mostanság nyilvánosan, látványosan (és valljuk be elég visszataszítóan) Luther Márton fekete palástos templomi lovagjai! Óh, dehogyis.
Sokkal „fontosabb” dolguk akadt mostanság, éspedig az, hogy püspöküket főtiszteletű Csűry Istvánt, utolsó csepp vérükig s talán utolsó piros udemerés tulipánukig megvédjék a rettegett fenevadtól, azaz Tőkés Lászlótól. Igen, attól a Tőkés Lászlótól, aki tizenkilenc évig volt a püspöke a KREK-nek, aki tulajdonképpen feltámasztotta ezt az egyházkerületet a kommunisták okozta tetszhalálból, aki anno szembeszállt az ateista pártot kiszolgáló volt egyházi vezetővel, a szekus Pap Lászlóval.
Úgy vélem, ezt senki, még az sem, aki Tőkést ilyen-olyan okból kifolyólag nem szereti, nem vitathatja el. Mert lehet Tőkésről sok mindent mondani, lehet szeretni, vagy nem szeretni, de amit anno megtett, azt az emberi igazságérzet és lelkiismeret vetületében, vagy éppen ennek hiányában, újabban nagyon kevesen merik, tudják, akarják elvitatni. Persze akadnak olyanok is, akik mégis elvitatják az egykori „temesvári lelkész”által megvalósított dolgokat. Azt már megszokhattuk, hogy román pártvezérek, no meg a román pártvezérek árnyékában burjánzó RMDSZ-szes politikusok ezt megteszik, hiszen a politika ugye nem erkölcstan, de az, hogy a politikai sz.rkavarások boszorkánykonyhájának lelkes kuktái újabban Jézus tanaira felesküdött lelkészek, ez biza eléggé felémelyíti azt, aki nyomon követte az egyház és a politika alakulását itt az elmúlt húsz év alatt.
Jómagam az elmúlt napokban bevallom dilemmáztam, hogy fintorogjak a kialakult egyházkerületi szappanoperától vagy keserű malíciával nevessek ezen a több mint szánalmas színjátékon. Mert ez a Védjük meg Szent Csűry Istvánt Tőkés Lászlótól című udemerés szappanopera szerintem nemcsak szánalmas de roppant nevetséges is! De lássuk, csak miért is kellett megvédeni a jelenlegi püspököt a volt püspöktől? Nem másért, mert a volt püspök (aki vitathatatlanul szeret levelezgetni) leveleket írt a mostani püspöknek, aki amúgy mellesleg azért lehetett püspökké, mert anno Tőkés támogatta. Ott tartunk tehát, hogy a KREK papjainak meg kell védeniük Csűry Istvánt a Tőkés leveleitől.
Azoktól a leveleitől, melyekben Tőkés nehezményezi, hogy utóda teljesen behódolt az RMDSZ Bihar megyei kisisteneinek és a KREK-et standapityere pártegyházzá tette. Nem értem, miért kell ez ellen védekezni, ugyanis ezen állítások sajnos igazak, hosszú ideje mindenki szeme láttára nyilvánosan zajlik ez a KREK-et tulipános pártegyházzá alakító machináció. Ha csak rákeresünk Csűry István facebook profiljának képeire, rögtön megcsodálhatjuk a nagy lelki egybeolvadását az RMDSZ vezéreivel. Miért kell akkor tagadni, ami látszik, nyilvánosan zajlik, ami naponta olvasható a sajtóban? Miért tagadja ezt a mostani püspök? Szégyelli talán? Mert ha nem, akkor bátran vállalja azt, hogy igenis az RMDSZ vezéregyéniségeivel paktál, velük szerepel, prédikál, ténykedik.
Ha önszántából döntött így, fel kell vállalja ezt, nem egyházkerületének papjait pajzsul használva elutasítani annak vádját, hogy a KREK címerében szereplő bárány új billogot kapott nemrég, éspedig az RMDSZ vörös tulipánját ábrázoló bélyeget. Ha én beleszeretnék az RMDSZ-be s ez a szerelem kölcsönös lenne, én, bizisten, nem tagadnám ezt, főleg akkor nem, ha ennek a mésalliancenak dokumentálható tényei vannak a sajtóban. Akkor azt mondanám, igen szeretem az RMDSZ-t, azért engedtem, hogy magukévá tegyenek engem és egyházkerületemet, saját önszántamból váltam e jeles párt ágyasává, s úgy vélem frigyünk szép lesz és hasznos, úgyhogy Tőkés ne levelezzél velem! Schlussz! Persze ezt én tenném úgy, mert Csűry István nem teszi.
Ő bizonyára úgy véli, nem is tette pártegyházkerületté egyházkerületét, a sok közös rendezvény, RMDSZ-KREK banzáj mind-mind nem is történt meg, csak ez a Tőkés, már megint nem fér a bőrébe! Nem értem a KREK jelenlegi püspökét, miért hiszi, hogy az emberek, akikből a gyülekezet kitelik, vakok, ostobák és nem látják, ami a szemük láttára zajlik? Látják. A nép mindent lát, hiába a sok porhintés, ködösítés. Az is nyilvánvaló, hogy az RMDSZ-nek kellett az egyházi honfoglalás, hiszen mai napig is, bármerre is forogjon e modern, globalizáció sújtotta világ kereke, a templomokba járó magyar embert, a legjobban a szószékekről lehet vezetni és urambocsá megvezetni!
Nem új keletű ez a jelenség, a nagy művelődéstörténész Ráth-Végh István, egyik zseniális tanulmányából például megtudhatjuk, hogy a Habsburgok pár évszázaddal ezelőtt azon ármánykodtak, hogy az aktuális császárt a templomokban valahogy megemlítsék, belecsempésszék nevét az imádságok szövegébe. Mert ugyebár, akit a pap imáiba foglal, az ellen a nép ritkán lázadhat! Summa summarum, nem az a bajom, hogy a KREK papjainak egy része belement abba, hogy püspökét megvédje Tőkés RMDSZ-veszélyre figyelmeztető állításaitól, hanem az a bajom, hogy sajnos ezek az állítások igazak, világosak, mint a Nap, aki tehát azt állítja, hogy nem így van, az simán hazudik! Márpedig a hazugság bűn, tiszteletes uraim! Nagyobb bűn talán, mint beismerni, hogy egy egyházat pártegyházzá tettek. De ilyen ez az egyházpolitika. Száz arca van, mint a bibliabeli Belzebubnak, a nagy megtévesztőnek.
Én azt is megértem, hogy ebbe a történetbe vannak jófiúk és rosszfiúk és sokak érdekei megkívánják, hogy most Tőkés legyen a rosszfiú. A KREK papjai például hetek óta csámcsogtak egy több mint egzotikus levelezőlistán (ezt nekem is eljuttatták ismerőseim) Tőkés viselt dolgairól, többek között a válásáról is. Az, hogy történetesen Csűry István is elvált püspök, a kutyát sem érdekli, mint az sem, hogy a Tőkés magánéletébe dagonyázók között is több az elvált lelkész, s közülük párnak a válásáról manapság is pletykálnak még a váradi református vénasszonyok.
De ezek válásának kiteregetését, felturbózását nem rendelte meg sem a budapesti liberális maffia, sem az ezek talpát nyaló és markát leső RMDSZ, tehát félre lehet nézni, úgy tenni, mintha a vajúdó ara még szűzlány lenne! Amúgy a közös RMDSZ-KREK banzájokra visszatérve, hogy is van akkor a sokat hangoztatott, Tőkés ellen sorozatban puffogtatott dogma, hogy a pap, főleg a püspök ne politizáljon?! Vagy ha az RMDSZ színeibe politizál, akkor szabad a papnak is, a püspöknek is? Felebarátiam, kilóg a lóláb! Tőkés László politikai vágtáiban jómagam is találtam olyan mementókat, melyekkel messzemenően nem tudok azonosulni. Ez azonban nem ad jogot arra, hogy az emberi igazságérzet, jóérzés szabályait lenullázzam, és amit másnak elnézek, azért Tőkésnek a fővesztését követeljem.
Vajon az RMDSZ pártegyházává lett KREK papjainak rémlik valami arról a bizonyos első kőről szóló példabeszédről, vagy történetesen hiányoztak akkor, amikor a teológián erről esett szó? Úgy vélem, ha máskor meg akarják védeni püspöküket, akkor tanakodjanak el azon , hogy aki hamisságokat védelmez, vajon nem válik e ennen maga is hamissá? Az sem hat meg, hogy ugyanezen a koncepciós boszorkányperre emlékeztető KREK közgyűlésen a lelkészek úgymond kiálltak Tőkés mellett is, azért, hogy a neokommunista miniszterelnök, Victor Ponta kezdeményezése ellen (lásd Tőkést megfosztani a Románia Csillaga érdemrendtől) fellépjenek.
Tisztelt tiltakozók, csendesen felhívnám a figyelmüket arra a „csekélységre”, hogy Ponta mellet jelenleg van magyar tanácsadó, aki a kisebbségi politikában ad(hat) ötleteket a vörös bojárfinak. Történetesen és nem véletlenül, e tanácsadó neve Frunda György, RMDSZ-szes nagyágyú, Tőkés legnagyobb neptuni ellenlábasa. Egyebet úgy vélem, nem is kell, itt kommentáljak. Még csak annyit mondanék itt el, hogy nagyon sajnálom, ami jelenleg Csűry Istvánnal történik. Én a tiszteletes urat húsz éve ismerem, jó embernek, igaz lelkésznek tartottam, aki méltó az emberek bizalmára. Most már nem tudom, mire méltó.
Csak őszintén féltem őt. Féltem, mert eddigi tapasztalataim tükrében attól tartok, nem annyira Tőkés Lászlótól kellene őt megvédeni, hanem azoktól a szemforgató tulipános uraságoktól, akik megvezetik, kihasználják, majd ha megtette a kötelességét, elvégezte a párt vele kapcsolatos terveit, el fogják lökni, mint egy megunt, bepiszkított rongyot. Márpedig erdélyi magyar létünkben vigyázni kellene az igaz emberekre. És jó volna meglátni, mi a különbség a politikai kisistenek és az egy igaz Isten között, hiszen a tévedés sokba kerül most már itt.
Jövőnkbe és Erdély jövőjébe kerülhet.
Legyen hozzánk irgalmas Jézus!
Szőke Mária
Erdély.ma

2015. november 4.

FOTÓRIPORT – Bibliakiállítás nyílt az Erdélyi Történeti Múzeumban
A Könyv, amely megváltoztathatja a világot címmel bibliatörténeti kiállítás nyílt ma délután az Erdélyi Történeti Múzeumban. A látogatók több mint 130 bibliát tekinthetnek meg, köztük a világ legkisebbjét is, amely csak mikroszkóp segítségével olvasható. A legrégebbi darab 1701-ből való, ezt Luther Márton fordította, de szerepel a tárlaton a Károli Gáspár által magyarra fordított Biblia is, amelyet 1764-ben adtak ki. Több más kötet is helyet kapott, például a nyomtatás kora előtti biblia, a vakok bibliája, az elektromos biblia, gyerekbiblia, a képes biblia, mindezek különböző nyelveken: románul, magyarul, de legtöbbjük németül. A Florian Stoica által utazásai során összegyűjtött bibliákat november 21-ig tekinthetik meg az érdeklődök a Bástya/C. Daicoviciu utca 2. szám alatti intézmény kiállítótermében.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. november 9.

Erős váruk az Isten
A marosvásárhelyi Kultúrpalotát zsúfolásig megtöltő Maros megyei reformátusok közösen énekeltek, imádkoztak, beszélgettek és ismerkedtek múlt szombaton, így vált a reformációi emlékünnepély igazi közösségformáló eseménnyé.
Az egybegyűlteket harangszó hívta a termekbe, az est kántora pedig Molnár Tünde orgonaművész volt, aki az őseink által is énekelt zsoltárokat játszotta a Kultúrpalota orgonáján.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke Luther Márton, a nagy reformátor életéből vett példákon keresztül mutatott rá arra, hogy vannak az életben olyan fordulópontok, viharok és felismerések, amelyek az embert odaviszik, visszaviszik Istenhez. Luther Márton fiatalon jogot tanult, és egy viharban ígérte meg, hogy ha kiszabadul, szerzetes lesz.
Ígéretét betartva bevonult szerzetesnek, de a Szentírás tanulmányozása közben egyre több kérdése lett, kereste a választ arra, hogy mi üdvözíti az embert, és mi lesz velünk halálunk után. Felismerte, hogy Isten nem kegyetlen és haragos, hanem kegyelmes és az embert szerető, aki Jézust, egyszülött fiát küldte a földre az emberekért.
„A reformáció egy ember megtérésével kezdődött. A megtérés Isten munkája, hiszen hiába döntjük el ma, hogy megtérünk, mert szükségünk van Isten Szentlelkére, hogy megváltoztassa gondolatainkat, tetteinket, életünket.
Fontos, hogy Isten igéjét olvassuk, hallgassuk a templomban, a gyülekezet, a közösség tagja legyünk. Isten életünk fontos eseményein keresztül üzen, nekünk ezt észre kell vennünk. Fontos felismernünk, hogy életünk két irányba haladhat: Isten felé vagy tőle távol. A reformáció azt üzeni nekünk, hogy Istennek terve van velünk, s nekünk Lutherhez hasonlóan meg kell hoznunk a döntést: vele vagy nélküle haladunk életünk útján. Halljuk meg ma Isten hívását: térjetek meg” – hangsúlyozta a püspök.
Fiatalok és idősebbek szolgálata
Felemelő és szívszorongató érzés volt a harmadikos mezőbergenyei Domahidi Anna énekét hallgatni, aki arról tett bizonyságot, hogy Isten erőt ad, ha megfárad a lelkünk, felemel, ha elcsüggedünk, és kísér minket az úton.
Szabó Gellért szavalata és Molnár Tünde orgonajátéka után a marosszentkirályi Kelemen Attila bizonyságtétele hangzott el. A tolószékben ülő férfi beszélt arról, hogy már nagymamájától megtanult imádkozni, s ez milyen fontos volt számára, s milyen jó lenne, ha minden nagymama időt fordítana erre.
„Kerestem és megtaláltam helyem a gyülekezet közösségében, és ez nagyon fontos számomra. Megtapasztaltam eddigi életemben, hogy mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Arra biztatok mindenkit, hogy kapcsolódjon be egy gyülekezetbe, hogy megtapasztalhassa a közösség erejét, áldását” – zárta megható bizonyságtételét Kelemen Attila.
Közös kincsünk a reformáció
A megújulás, az összetartás, a reformáció fontosságát hangsúlyozta köszöntő beszédében Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul. „A nemzet, az ország megmaradása volt kérdéses, amikor begyűrűzött a reformáció Magyarországra, futótűzként terjedt, és a magyarok többsége magáénak érezte. Felébresztette a nemzeti érzést, és közösséget kovácsolt a tömegekből. A reformáció minden magyar kincse, felekezettől függetlenül” – hangsúlyozta a főkonzul. Peti András marosvásárhelyi alpolgármester örömét fejezte ki, hogy a Kultúrpalotában, a kultúra fellegvárában gyűltek össze a reformátusok ünnepelni.
A közös reformációi ünnepélyre a Maros-mezőségi egyházmegye egy prédikációs kötetet is kiadott, amelyben az egyházmegye 36 lelkésze összesen 72 igemagyarázatot írt. Veress László marosszentkirályi lelkész a kötetről beszélve kiemelte, hogy a könyv Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételeket tartalmaz, és hitépítő olvasmány egész évre. Arra kérte a jelenlévőket, hogy amikor elolvasnak egy-egy prédikációt, imádkozzanak azért a lelkészért, aki írta, és a gyülekezetért, ahol szolgál.
Az est második részében a magyarországi Csillag születik tehetségkutató egyik győztese, Mészáros János Elek műsorát hallgathatták meg a jelenlevők. A szombati találkozót az egyházmegye összevont kórusa és ifjúsági zenekarának szolgálata tette ünnepélyesebbé, s a nőszövetségek által sütött, és a szünetben felszolgált finom sütemények is hozzájárultak ahhoz, hogy szinte mindenki végigülte a több mint négyórás programot.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)

2016. március 24.

Magyarságpolitikánk csődje
Mohi Csaba nemzetközi jogász, az előző Orbán-kormány nagykövete a Magyar Nemzetben tegnap megjelent írásában elemzi a balliberális kormányok meghunyászkodásának és az azóta eltelt időszakban történt további meghátrálásoknak a következményeit.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter január végén Bukarestben tárgyalt román kollégájával, Lazăr Comănescuval. Ennek befejezéseként kiadott zárónyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a nehéz, alapvetően a nemzeti közösségekhez kapcsolódó kérdéseket levették a kétoldalú kapcsolatok napirendjéről, és a hangsúlyt mostantól a közös sikertörténetekre helyezik. Ugyan jócskán vannak megoldatlan kérdések – folytatta Szijjártó Péter –, amelyek alapvetően az országaink területén élő nemzeti kisebbségekhez tartoznak, ám előbb sikertörténeteket kell csinálnunk, hogy a nehéz kérdéseket később meg tudjuk oldani.
A hagyományos bizánci iskolán felnőtt román külügyér sietett megdicsérni ifjú kollégájának bölcsességét, „pragmatikusnak és cselekvésorientáltnak minősítette” őt. Mosolyogva és sietve elfogadta a magyar javaslatot, miszerint a jövőben a sikertörténeteknek kell prioritást adnunk. Mit is tehetnénk ehhez hozzá? Immár száz év óta valóban vannak sikertörténetek a magyar–román viszonylatban, ezek azonban kizárólag a román fél sikerei. Nézzük át, a Szijjártó-nyilatkozat jegyében milyen „magyar sikertörténetek” születtek a közelmúltban.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke február 28-án a Szövetségi Képviselők Tanácsának marosvásárhelyi ülésén úgy értékelte, hogy a korábban is ismert, de még kezelhetőnek tartott romániai magyarellenesség immár veszélyes dimenziókat mutat, felerősödött, és új köntösben jelent meg. Majd így folytatta: már az igazságszolgáltatást is felhasználják jogaink csorbítására, javaink visszavonására, megcsonkítására. Tervszerűen és folyamatosan, hivatásos feljelentők bírósági keresetei alapján, egymás után születnek az ellenünk irányuló, jogcsorbító és megalapozatlan ítéletek. A magyar nyelvet – a szlovákiai nyelvtörvényhez hasonlóan – 
Romániában betiltani kívánó törvényjavaslat kapcsán a magára hagyott romániai magyarság felelős vezetője azt hangsúlyozta, hogy „rajtunk már csakis a magyar kormány tudna segíteni az Európai Unió és az Európa Tanács fórumain kezdeményezendő eljárásaival”. Kormányunk ilyen kezdeményezéseiről nincs tudomásunk, ugyanakkor a hivatkozott magyar külügyminiszteri nyilatkozat felbátorította és megalapozta az újabb „sikertörténetet”, nevezetesen azt, hogy röviddel ezután, március 3-án a román köztársasági elnök visszavonta Tőkés Lászlótól azt a magas kitüntetést, amit korábban a mai „demokratikus” Románia megteremtéséért tett kimagasló érdemeiért kapott.
Maga az erdélyi püspök úgy értékelte, hogy kitüntetésének megvonása beleilleszkedik abba a magyarellenes hangulatba, amely Romániában Victor Ponta hatalomra kerülésével jelentősen megerősödött. Tőkés László nem csupán szikra volt, amely felrobbantotta az egyik legaljasabb kommunista rendszert, de egyúttal fáklyalángként mutatta a helyes utat Erdélyben, az elszakított területeken, és egyúttal idehaza is.
Az Antall-kormány a Ceaușescu utáni Románia megteremtését követően kezdeményezhette volna 
Tőkés László Nobel-békedíjra való előterjesztését, s jó okunk van azt gondolni, hogy ehhez a nemzetközi közvélemény támogatását is megkapta volna. A történelem által felkínált pillanatnyi lehetőséget csakis a legnagyobb politikusok veszik észre. Ezt a kegyelmi pillanatot – mint annyi mást a magyar rendszerváltás során – elmulasztotta a hazai vezetés, és az évek alatt sikerült következetes sárdobálással befeketíteni ezt a szentéletű embert. (A római bölcsesség szerint: „A művészet örök, az élet rövid, az alkalom pedig elillan”. Eredetiben „Ars longa, vita brevis, occasio praeceps”.) Így aztán ez is – sok más elpuskázott magyar lehetőséggel együtt – elillant. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a magyar kormány a Tőkés Lászlót ért méltánytalanságot megpróbálta kompenzálni azzal, hogy március 11-én Magyar Becsületrenddel tüntette ki. Tőkés László korábban (Magyar Nemzet, 2005. november 19.) így értékelt: „Harcom igazi protestáns örökség, de nem úgy tevődik fel a kérdés, hogy megéri-e vagy nem éri meg. A becsületesség olykor nem éri meg. Az embernek jobb volna beilleszkednie egy korrupt vagy hazug világba, de amint Luther Márton mondta: másként nem tehetek.”
Erdélyi magyarságunknak a legfelső hazai politikai vezetés által történt elárultatására álljon itt két példa. Az egyik 2002. december 1-jéhez fűződik, és a budapesti Kempinski szállodához. Ezen a napon ünnepli Románia Erdély Magyarországtól való elcsatolásának napját. A cikkhez mellékelt képen a magyar miniszterelnök, Medgyessy Péter pezsgővel ünnepel Adrian Nastase román miniszterelnökkel, teljes hazai „főpapi kíséret” mellett, Göncz Árpád államfővel és Kovács László külügyminiszterrel. Figyelmet érdemel Nastase győztes nevetése, valamint a hazai stáb megalázkodó és kínos mosolya.
Az eseményhez tartozik, hogy Medgyessy ugyanezen év januárjában lépett hivatalába, és annyira sietett, hogy miniszterelnökségének már első évében megünnepelte ezt a magyarság számára oly gyászos napot, továbbá az is idetartozik, hogy a Magyar Nemzet Medgyessy hivatalba lépését három héttel követően megírta, hogy az új magyar demokrácia miniszterelnöke a Kádár-rendszerben D-209 fedőkód alatt III/II-es szigorúan titkos ügynökként tevékenykedett. 2010-ben, az Orbán-kormány hivatalba lépésekor ugyanitt, a Kempinski előtt nem pezsgő folyt, hanem gyászharang szólalt meg. 
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az Európai Parlament képviselője bocsánatkérésre szólította fel Göncz Árpádot, Medgyessy Pétert és Kovács Lászlót. Itt jegyezzük meg, hogy az egyéni kiállás szép példáját adta Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, aki bejelentette: visszaadja a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendjét, miután Klaus Iohannis román elnök visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését. Döntéséről levélben tájékoztatta Románia budapesti nagykövetét.
Az e cikkhez mellékelt második fotó egy közelmúltban történt eseményt örökített meg: Orbán Viktor külügyminisztere, Szijjártó Péter – a magyar–román sikertörténetek propagátora – magas kitüntetést adott át az Erdély elszakítását korábban ünneplő szocialista miniszterelnöknek. No comment.
Mindezek után Tőkés László – aki annak idején Orbán Viktornak köszönhetően szerzett európai parlamenti képviselői mandátumot – a közelmúltban ezt nyilatkozta: „most már én sem értem Orbán Viktor nemzetpolitikáját”, majd elhagyta a határon túli magyar vezetők részére összehívott tanácskozást. A magyar külügyminiszter és számos magas rangú kormányzati vezető megnyilvánulásai azt mutatják, hogy a magyar történelem területén komoly ismerethiány van, ezért most csak egy dolgot emelünk ki Erdély legfontosabb magyar–román összefüggéseiből. Az évszázadok során Erdélyben nagyszámú különböző nemzetiség (székelyek, szászok, románok, zsidók, örmények stb.) élt egymással békében. A középkori Erdély szabad szellemisége azt eredményezte, hogy ami sehol a világon nem sikerült, az itt igen: kis területen nagyon sok eltérő „filozófiájú” vallás háborítatlanul működött. Éltek itt evangélikusok, kálvinisták, római katolikusok, unitáriusok és trinitáriusok, baptisták és anabaptisták, ortodoxok és görög katolikusok, továbbá ortodox zsidó vallásúak, valamint olyan székelyek is, akik szabad elhatározásból a zsidó vallás rítusait követték. Ők a „szombatosok”. Bocskai István fejedelmünk felismerte, hogy Erdélyben csakis úgy tud a sokszínű és sokvallású lakosság körében békét és ezzel virágzó gazdaságot teremteni, ha teljes nemzeti egyenrangúságot és teljes vallásszabadságot biztosít.
Ezt a megoldást ajánljuk a mai román és valamennyi európai vezetőnek, valamint mindazoknak, akiknek Erdély ügyében mondandójuk vagy teendőjük van. itthon.ma/szerintunk

2016. július 18.

Kórustalálkozó Székelytamásfalván
Szombaton hat környékbeli kórus találkozott Székelytamásfalván: a helyi férfikórus megalakulásának 43. évfordulóját is ünnepelték.
A mezőfalu református templomában a vendéglátók mellett fellépett a papolci református vegyes kórus, a szörcsei és kovásznai református férfikórus, a zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kar és a Kézdivásárhelyi Hálaadás Református Dalárda. A találkozón jelen volt Zabola polgármestere, Fejér Levente és helyettese, Demes Botond. A fellépéseket megelőzően istentiszteleten vettek részt a kórustagok. Hegyi István lelkész igehirdetésében az Isten és éneklés közötti összefüggést boncolgatta. A földön és égben egy dolog közös: az éneklés. Aki énekel, az kétszeresen imádkozik. Az igaz ének a legszebb imádság – idézte Luther Márton mondását. A kórusok a templombeli fellépés után a Thury-kastély udvarára vonultak – a zeneszerető helybeliektől kísérve –, ahol a kopjafáknál rótták le kegyeletüket az elődök iránt. A koszorúzás alatt a székelytamásfalvi férfikar a Jobban tiéd, Uram sorait énekelte id. Tusa János karnagy vezetésével (a templomban ifj. Tusa János vezette a dalárdát). Az ünnepséget közös ebéd zárta a kultúrotthonban. (bokor)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. augusztus 30.

Új Kezdet – 200
Hála a begyűjtött szavakért
A Marosvásárhelyi Vártemplomi Református Egyházközség vasárnap mutatta be lapja, az Új Kezdet folyóirat 200. számát. Az ünnepi istentiszteleten főtiszteletű Kató Béla püspök hirdetett igét. Ezt követően az érdeklődők fórumbeszélgetésen vehettek részt, amelynek meghívott előadói voltak: Jenei Tamás egyházkerületi előadó-tanácsos, Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője, illetve Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője.
Az ünnepi istentiszteleten Lőrincz János esperes köszöntötte az Erdélyi Egyházkerület püspökét, Dési Zoltán egyházkerületi főgondnokot, és a hálaadás napján a mindenkori hálaadásra hívta fel a figyelmet, aminek nem szabad csupán egy napra korlátozódnia.
Kató Béla püspök igehirdetése elején elmondta, hogy Erdély-szerte szinte minden gyülekezetben újzsenge vasárnapján a hálaadás alkalmát ülik meg a gyülekezetek. – Itt, Marosvásárhelyen, a Vártemplomban is hálaadó ünnepséget tartanak, és a presbitérium döntése nyomán egy különleges hálaadásra került sor. A hálaadás abból fakad, hogy tizenhét esztendővel ezelőtt a gyülekezet elöljáró lelkipásztora arról döntött, hogy egy folyóiratot indít el, amely a gyülekezet tükrét, életének a villanásait mutatja be. Az ünnepi szám bemutatásával elkezdődik a reformáció jubileumi évének rendezvénysorozata. Jövőre 500. éve annak, hogy Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kiszegezte 95 tételét. Kányádi Sándor azt mondja: Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Miközben a betakarításra gondolunk, és a termésért adunk hálát, ez az ünnepi alkalom is egy termésért ad hálát. Hiszen begyűjtöttük, behordtuk a szavakat is. A reformáció 500. évére készülve fontos számunkra, hogy megfogalmazzuk, mi is történt az 500 év alatt és mi a teendő a következő időszakra. Amikor száz évvel ezelőtt a 400. évfordulót ünnepelték, arra törekedtek, hogy az elmúlt négy évszázad dicsőségét, eredményeit felelevenítsék. Ebben a dicsőségben lehetett élni. Azonban az eltelt száz esztendő sok mindent másként alakított, s ma súlyos kérdésekkel kell szembenéznünk, azzal, hogy milyen perspektívája, milyen jövendője van magyar református egyházunknak Erdély földjén. Fontos kérdések ezek, melyekre választ kell adni. A reformáció igehirdetői azért voltak olyan nagy hatással a környezetükre, mert a legégetőbb problémákra próbáltak választ adni, hiszen az új kor hajnalán Európa különleges kérdésekkel állt szemben. Reformátoraink nem seperték szőnyeg alá a kérdéseket, hanem őszintén feltárták, és választ kerestek rájuk. Európa ma is óriási kihívásokkal áll szemben, ami magyarságunkat, református egyházunkat is érinti. Ma, amikor egy egyházi tartalmú magyar nyelvű folyóirat 200. számát ünnepeljük, arra gondolunk, hogy mit jelentett 500 évvel ezelőtt népünk számára, hogy anyanyelvén hallgathatta Isten igéjét. Nagy feladatok előtt állunk, amikor nyelvünk sorvadását tapasztaljuk, s Isten igéjét kell segítségül hívnunk, úgy, ahogyan reformátoraink tették. Ez a mi erős sziklavárunk, erre építhetünk... Az egész kultúránk Károli Gáspár Bibliájára és Szenczi Molnár Albert magyar nyelvű zsoltáraira épül. Népünk magyar anyanyelvi, szakrális közössége eköré épült fel. Az egyházi szóhasználat anyanyelvi funkciója nem formális, nem csupán hazafias kötelesség, hanem ennél több, bibliai elvárás. Anyanyelvünk feladása az utolsó várunk feladását jelenti – hangsúlyozta Kató Béla püspök.
A folyóirat a jelen krónikája
Az igehirdetést követően Kozsik József színművész Wass Albert- és Reményik-verseket szavalt. Ötvös József vártemplomi lelkipásztor, az Új Kezdet felelős szerkesztője röviden ismertette a folyóirat történetét, amelyet 2000-ben Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkipásztor alapított, s amelyet 2000-2009 között Adamovits Sándor szerkesztett. A 200. lapszám egyes példányaiban legalább egy ige, egy vallásos vers, egy prédikáció került az olvasó asztalára. A szerkesztőség hiszi, hogy az Új Kezdet című folyóirat 200. számának megjelenésével a Vártemplom, Marosvásárhely, Erdély és a Kárpát-medence sajtótörténetet írt, hiszen a húszoldalas újság tizenhét éven át vallásos és egyházi tartalmú írásokat közvetített a családokhoz.
Gáspár Sándor rádiós szerkesztő a 200. lapszám címoldalaiból összeállított kiállítást mutatta be, ismertette a munkatársakat, a lap szerkezetét. – A lap a jelen krónikája, amely folyamatosan tartalmi és technikai fejlődésen ment át.
Ötvös József felelős szerkesztő oklevelet adott át a lap három hűséges munkatársának: dr. Bustya Dezső volt püspökhelyettesnek, Fodor Sándornak és Fülöp Gézának.
Az ünnepi istentiszteletet egy fórum, beszélgetés követte, amelyen Gáspár Sándor elmondta, hogy az egyházi életről beszámolni kötelesség, ezért is fontos az Új Kezdet megjelentetése. Jenei Tamás egyházkerületi előadói tanácsos az egyházi sajtó történetét vázolta fel, míg Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője elmondta, hogy az egyházi sajtó a szószék meghosszabbított keze. Éppen ezért a kilencvenes években indították útjára az Üzenetet, amely már túl van a 600. lapszámon. Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője azt hangsúlyozta, hogy a Reményik által megfogalmazott két bástya, a templom és iskola mellett a harmadiknak, a sajtónak is épp olyan szerepe van az erdélyi magyarság megmAradásában. Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője kidomborította, hogy az egyházi események jelentős teret kapnak a világi sajtóban, nevezetesen lapunkban, úgy igyekszünk tükrözni a vallásos jellegű rendezvényeket, hogy a tudósítások a világi olvasók számára is olvasmányosak legyenek.
Bányai László Bukaresti nyugalmazott lelkész felvetette egy egyházi oldal indokoltságát is. Viszont a Népújság az egyházi és vallásos híreket, tudósításokat nem elfektetve, hanem "frissiben", az eseményeket követően a laptestben közli.
Az ünnepség nemzeti imánkkal zárult.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

2017. február 1.

Megnyitották a reformáció jubileumi emlékévét
A Magyar Református Egyház reformációi jubileumi emlékévét ünnepi istentisztelettel nyitották meg a debreceni Református Nagytemplomban (fotó) tegnap délután. Ezt megelőzően Bethlen Gábor fejedelem, Debrecen patrónusa címmel nyitottak meg kiállítást a helyi Déri Múzeumban.
Ez utóbbi eseményen Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte: Bethlen Gábor fejedelem többször járt Debrecenben, több alkalommal erősítette meg a város kiváltságait, s a tűzvészben leégett András-templom újjáépítése érdekében lemondott a város egyévi hűbéri díjáról, s az építkezést saját vagyonából is támogatta. Fekete Károly tiszántúli református püspök arról a hármas örökségről beszélt, amelyet a debreceni reformátusok köszönhetnek Bethlen Gábornak. Ő rendelte el a debreceni kollégiumi diákok tógaviseletét, amellyel „Erdély színeibe öltöztetett bennünket” –  mondta a püspök, hozzátéve: útmutatásával pedig – tudománnyal és fegyverrel harcolunk – „belső, lelki öltözetet adott” a lelkipásztoroknak. Végezetül megörökölték Bethlen híres mondatát, amelyet a halálos ágyán vetett papírra: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Kató Béla erdélyi református püspök a kiállítás megnyitóján úgy fogalmazott, hogy „Bethlen Gábor fejedelem nélkül ez az ötszáz év nem volna igazán ünnepelhető”. Az erélyi fejedelem, bár a református értékek szerint vezette Erdélyt, megkövetelte a vallási türelmet, a szabad vallásgyakorlást, elsődlegesnek mindig a haza, azaz Erdély értékeit tekintette. Kató Béla felidézte, a protestánsok összefogása mellett Bethlen Gábor a katolikusokat, de még a román ortodox egyházat is támogatta. Nevéhez fűződik a gyulafehérvári román főiskola alapítása és a biblia román nyelvű fordítása is. Az erdélyi püspök végezetül megjegyezte: Bethlen Gábornak „a különböző vallások, etnikai népcsoportok iránt tanúsított türelmét a mai politikusok is példának tekinthetnék”.
A debreceni Déri Múzeum kupolatermében rendezett kamaratárlaton Bethlen-kori erdélyi relikviákat, pénzérméket, írásos dokumentumokat tekinthetnek meg az érdeklődők február 26-ig. Mint ismert, Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus 1517. október 31-én függesztette ki az egyházi megújulást követelő reformtéziseit a wittenbergi vártemplom kapujára, ettől a naptól számítjuk a reformáció kezdetét. A reformáció emlékévében csaknem négyszáz programot tartanak szerte a Kárpát-medencében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. március 3.

Milyen is a 14 éves Agnus Rádió
Egykori munkatársak, de inkább a rádió barátai, hallgatók, önkéntesek vettek részt az Agnus Rádió családias hangulatú 14. születésnapján. Az Agnus szépen színesíti a rádiós média kínálatát, a közösségi projektben lelkészek, tanárok, újságírók, egykori ifisek dolgoznak, többségük önkéntesként. Mihály Noémi főszerkesztőt arról faggattuk, éppen hol is tart az Agnus Rádió ma.
– Igyekeztünk mozgalmasra alakítani az idei szülinapot, de másképpen, mint tavaly. Múlt évben egész napos rendezvény volt a stúdióavatás miatt, de azt láttuk, hogy természetesen délben mindenki ebédel, délután nem szívesen jön vissza. Így a 14. születésnapra az ősszel indított Naprakész beszélgetős rovatunkat szerveztük meg kicsit kibővített formában. A hallgatóinkkal közösen beszélünk meg valamilyen őket foglalkoztató aktuális eseményt. Lelkipásztort hívunk segítségül, aki felváltva a 12 kolozsvári gyülekezet egyikéből kerül ki. Ezúttal a tüntetés volt a téma és az, hogy Protestál-e a protestáns? Illetve hogy ezekben az igazságtalanságokban miként is kellene helytállni keresztényként, reformátusként. Adorjáni László beszélgetőtársa Mádly András („a tüntető”, aki többször szólt műsorában a tömeges utcai tiltakozásokról) és Szenkovics Dezső volt, az Agnus Média Alapítvány kuratóriumának elnöke. Bekapcsolódott a közönség is a beszélgetésbe, aminek nagyon örültünk, hiszen ez volt a cél. A tortalicit lassan a rádiónk védjegye lesz, különleges tombolánkon pedig mindenki nyert – az ezekből származó bevételt Pataki Boróka életmentő műtétjére ajánlottuk fel (kislánya annak a Pataki Leventének, akinek áhítatait gyakran hallhatják a rádiónkban, és akit nemcsak én, de a hallgatók is nagyon szeretnek). Több mint 2200 lejt sikerült összegyűjteni, amit nagyon-nagyon köszönünk, hiszen leginkább a résztvevők nagylelkűségén múlott, nem pénztárcájuk vastagságán, hogy ilyen szép összeget sikerült adományozni.
Plusz egy Zsuzsa, mínusz egy Zsuzsa
– Kik az állandó munkatársaitok, hány önkéntes dolgozik a rádióban?
– Szoktunk poénkodni, hogy vigyázunk a nevek egyensúlyára. Deák Anita helyett Szabó Anita jött, Csomos Zsuzsát pedig Both Zsuzsa váltotta. És bár nem hiszem, hogy kapcsolódna a rádióhoz, de az elmúlt három évben szerkesztőségünk hét munkatársából 5-en házasodtak, szóval akár így is reklámozhatnánk... De komolyabbra véve a szót, szerintem az látszik itt, hogy mi a házasságot értéknek tartjuk. A rádió is kiáll ezen értékek mellett.
Állandóan bent vagyunk Szecsődi Árpival és Szegedi Csabával (a többiek részmunkaidőben dolgoznak: Nagy Ibolya, Szabó Anita nemrég kinevezett főszerkesztő-helyettes, Both Zsuzsa, Boldizsár Zeyk Anna). Nagyon gyakran hallható önkéntesünk Mádly András, ő a román műsor házigazdája, remek gondolatokkal, és a román köznyelvet is segít elsajátítani, hiszen az ő anyanyelve tulajdonképpen a román. Feischmidt Mária és Nagy Márta vallásos (Credo, Keresztyén Élet) műsorainkban olvasnak fel. Időnként besegít Ferencz Amália, akinek már kisfia is otthonosan érzi magát nálunk, gyakran játszott, aludt (délutáni pihi) a stúdióban. Rádiónk egykori főszerkesztője mindig hoz egy kis napsugarat jelenlétével, csodás hangjával. Beolvas vagy vág, néha csak helyretesz ezt-azt, időnként önkénteseket is foglalkoztat.
– Amúgy ki lehet önkéntes az Agnus Rádiónál?
– Mindenkit szívesen látunk, igyekszünk minden jelentkezőnek testhezálló feladatot adni. Valóban egy közösségi rádió, nem csak munkatársak vagyunk. Kreativitásra bátorítjuk az embereket, s amiben tudunk, igyekszünk segíteni is. Azt hiszem, hallatszik is, hogy nem (megrovástól való) félelemre épül ez a munka – bár kétségtelenül igyekszünk minél jobban teljesíteni a ránk bízottakat.
– Hosszú út vezetett a Kétágú templom alagsori stúdiójában készült félórás műsortól addig, hogy tavaly beköltöztetek a református sajtóközpontba, és ma már akár 24 órában is hallgatni lehet benneteket, interneten is (agnusradio.ro). Mi az előnye a mai helyzetnek és mi ebben a kihívás, nehézség?
– Az előny egyértelmű: 24 óra a félhez ☺. A 24 órás élő adáshoz igazából még nagyon sok munkatárs kellene, legalább másfélszer ennyi, s talán akkor már a stúdió is időnként szűkös lenne. Nagyon jó, hogy a központban vagyunk, hogy van egy szerkesztőség (Konstanca utca 1–3.), ahova bejárunk dolgozni, együtt vagyunk, ötletelünk, jobban megismerjük egymást, és így a munka is jobban megy. Ma már nagyobbak az elvárások, szerintem – bár én csak öt éve vagyok az Agnus Rádió tagja, így nem tudom milyen volt a kezdet, csak sejtem –, de ez így van rendjén. Sőt nőjenek, mert az azt jelenti, hogy jó úton vagyunk, s ezáltal fejlődünk mi is.
– Hogyan készültök a Reformáció 500. évfordulójára?
– Új műsorokkal nem készülünk. Rengeteg rendezvény van, jó lenne, ha ezekről mind be tudnánk számolni (nem fogunk tudni...). A meglévő műsorokba csempésszük be ezeket a témákat. pl az áhítat idén Luther Márton gondolatait tartalmazza, ezeket Pataki Levente református lelkipásztor olvassa fel. A szülinapi nyereményjátékunk amolyan hitvalló játék volt: rövid magyarázatot követően (II. helvét hitvallásról vagy a heidelbergi kátéról) jött ebből egy kérdés, de voltak hallgatóink, akik egészen jól dokumentálódtak, s akár többoldalas válaszlevelet küldtek. A fődíj stílusosan egy Calvin bicikli volt, Rozsnyai László nyerte.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)

2017. március 31.

A reformáció új kánonja – a barcasági képzőművészeket megihlette a reformáció gondolata
Megtiszteltetés számomra, hogy a barcasági képzőművészek XIV-ik, ünnepi seregszemlét megnyithatom, hiszen nem először állok ebben a teremben, nem először találkozom a jelenlevő képzőművészek munkáival. Ünnepi alkalom ez, ahogy az előttem szóló Ménessy Miklós tiszteletes úr említette a reformáció 500 évfordulója a képzőművészek meghirdetett témája. Nem egyszerűen körüljárható téma, hiszen ahogy, a tiszteletes úr is említette, gyakran felemlegetik a reformáció során a képrombolás gondolatát is. Ami valóban a korai időszakban igaz, de a reformáció mégsem az ábrázolás, a képek ellen szólt soha, hanem az „imádat” ellen. Tematikus pályázatok esetén gyakran nagy veszélyt jelent a kiüresedés, vagy a téma figyelmen kívül hagyása, ebben az esetben látszik, hogy ez az idén félszázados reformáció valóban megihlette az alkotókat. Megihlette és ugyanakkor arra is rávilágított, hogy milyen műfaji és tematikus sokszínűségre ad lehetőséget a téma. A kiállítók közül sokaknak láttam kiállítását, akár egyénileg is akár másfajta csoportban Bukaresttől, Kolozsváron át Bukarestig, olyan jelentős tárlatokon is, mint a Szücs György a Nemzeti Galéria művészeti igazgatója kurátorságával megrendezett Sors és Jelkép című gyűjteményes tárlata (Jakabos O. Imola munkái). De ilyen elemi erővel különbözőségükben is valamilyen rejtett összeforrottság csak itt Brassóban – valódi szülő-, vagy választott szülőföldjükön – nyilvánul megsokszorozódva, éreztetve a pozitív értelemben vett lokálpatriotizmus, a gyökerek, a szellemi hovatartozás fontosságát. Meghatározó a hely olyan értelemben is, hogy egyszerre vagyunk templomban és kiállítóhelyen, a Reménység Házában és az Apáczai Egyesület Székhelyén, ahol Ménessy Miklós tiszteletes úr hitbeli elkötelezettsége és a magas kultúra iránti nyitottsága, tárgyismerete szerencsésen ötvöződik Házy Bakó Eszter hittel tele kultúra-szeretetével, sokoldalúságával és profi szervezőkészségével. A közösségi erő, és a sokszínűség ennek a kiállításnak egyik legnagyobb erénye, ahogy ugyanannak a lelkületnek, témának más és más tematikus és technikai megfogalmazását látjuk egyetlen tárlaton belül. Nem először és nem utoljára vetődik fel sokunkban ez a gondolat. Éppen ezért, ennek a költői megfogalmazására hadd idézzem Fekete Vincze szerkesztőnek, műfordítónak a szavait: „Olyanok ezek az alkotások, egy közismert hasonlattal élve, mint a külön-külön ragyogó csillagok, amelyek egymás fényét, ragyogását a maguk fényével, ragyogásával nem halványítják, hanem együttesen részesei, ugyanakkor alakítói ennek a csodálatos univerzumnak, ami a mi világunk, amelyben élünk… Ezek az alkotások egymás mellett, egymás fényében valamilyen szimbolikus jelentőséget kapnak éppen attól, hogy oda kerültek, ahova, és attól, ahogy feleselnek egymással, ahogy kiegészítik egymást, ahogy rímel az egyik a másikra, vagy ahogy továbbviszi egyik a másik mondanivalóját, esetleg továbbgondoltatja azt… Csak nézzünk körbe , vagy jöjjünk be egyszer nyugodtan, amikor nem zavar senki, és hosszan álljunk meg egy-egy kiállított munka előtt, és próbáljuk megtalálni annak kérdéseit és válaszait. Ha egyre is rátalálunk, ami találkozik a miénkkel, máris megérte. „Mert a művészet, - az igazi művészet – erről is szól, az állandó kérdésekről, az állandó válaszokról, a soha, de soha ki nem elégítő kérdésekről, és a soha, de soha ki nem elégítő válaszokról.” Ezek a rétegek erősítik egymást és felállítják, annak a gondolat és hitmegújulásnak a rétegzett foglalatát, amelyet reformációnak hívunk. Amelynek nagyjai Luther Márton, Kálvin János képe kitörölhetetlenül meghatározza mind az egyetemes, mind a magyar hitvilágot és művészetet, mint ahogy ezt testet ölteni látjuk Csutak Levente „A reformáció nagyjai” című vegyes technikával készült emblematikus munkájában. De ugyanígy a reformációhoz, a hitbéli forradalomhoz fűződik, a latin nyelvűség háttérbe kerülése az anyanyelv használata és a könyvnyomtatás, mint ahogy ennek képi megfogalmazását több alkotásban is láthatjuk (Ábrahám Jakab: Alfa és Omega című vegyes technikával létrehozott alkotásán, vagy Rosinecz László Hermes Trismegistos című akrilképén). Az anyanyelvi dráma megteremtése és megújulása, amely akár Sütő Andrásig is elvezet, és látva a képeket, amelyek a modern technika számos eszköztárát felhasználva, modern „forradalmi” olvasatokat hoz létre, amelyek önkéntelenül Kolhaas Mihály Egy lócsiszár virágvasárnapjából juttatja eszembe, az irányról, ami a reformációtól Thomas Münzeri útig vezet. Ezt a fajta lázadást és megújulást érzékelhetjük Bartha Árpád : „Újjáépítés” valamint Vetró B. Sebestyén András „Globális Bordély” című alkotásán. Magdó István fotói a templomok hétköznapi hitgyakorlására, a mindennapok hitére, a öregedő hívek generációk hiányára, a magányosság kiszolgáltatottságának érzésére irányítja a figyelmet. Rendkívüli ötvözetei az ellesett pillanatnak, a szocio- és művészfotó eszköztárával. Ugyanakkor a kitűnő kompozíció mellett, a napi hit megélésének derűje vagy akár diszkrét humora is megvillan alkotásain. Halmágyi Csaba „Gyülekezet” című klasszikus szerkezetű képe a klasszikus gótika puritán szépségét adja vissza mind szerkezetében, mind kompozíciójában. De tematikája már a reformáció egyik központi motívuma, az igazi bűnbocsánat, amelyet a különleges veretes képen a fény és a szimbolizál. Erőteljes színvilágában és egyetemességében vonzza a tekintetet Simó Enikő munkája, amely ritmikus lüktetése és kiáradása, a vörös és fekete ellentétpár a hit és reform együttes jelenlétét sugallja. A XIV-ik alkalommal összehozott seregszemle névsora, Albert Sándor, Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Bartha Árpád, Bartha Bíborka, Csutak Levente, Damó István, Dimény András, Ferencz Ágnes, Fazekas Tibor, Halmágyi Csaba, Köllő Margit, Miklóssy Mária, Tomos Tünde, Magdó István, Jakabos O. Imola, Vetró B.S. András, Gyulai N. Margit, Simó Enikő, valamint az egykori Jakubovics és Klement Béla tanítványok, Rosinec László és Marosi Jenő. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy mindenik kép a maga konkrét, vagy elvont gondolatiságában a legprofibb technikai tudásról és elméleti elmélyedésről tesznek tanúbizonyságot az akvarelltől a textilig bizonyítva, hogy a csoport rendkívüli mesterségbeli tudását és alkotóerejét. Az ünnepi tárlat a 21 barcasági művész seregszemléje a reformáció gondolatára adott sokszínű képzőművészeti válasz, ezen a rendkívüli tárlaton egy kánont alkotnak, amelyek visszhangozzák ennek a máig is érvényes egyetemes hitbeli megújulásnak a hatását és érvényességét.
Szebeni Zsuzsa Magyarország Kulturális Központja – Sepsiszentgyörgy Fiókintézet Igazgató
A tárlatot szervezte: Házy Bakó Eszter, az ACSJKE elnöke
A tárlatot rendezték: Dimény András és Vetró B S András
A rendezvény fővédnöke: Ménessy Miklós tiszteletes
Plakát és meghívó koncepció: Vetró B S András
Az esemény támogatója: Reménység Háza, Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület Médiapartnerek: Brassói Lapok, Székely Hírmondó, Erdélyi Művészet, brassói tv.
Erdélyi Művészet

2017. június 2.

Jelesre vizsgázva – A Kolozsvári Magyar Opera Énekkara a Müpában
Mindnyájunk életében vannak olyan életreszóló események, amelyek nem múlnak el nyomtalanul bennünk, ráadásul akkor teljesednek ki igazán, ha azt megoszthatjuk másokkal is. A művészek életében ez nagyobb jelentőséggel bír, főleg, ha olyan magas színvonalú szakmai élményben van részük, amelyre büszkék, és habár megérdemelnék, sikerük valami miatt nem kerül a nyilvánosság elé. Ezért vettem rá magam karigazgatóként, hogy megosszam a kedves kolozsvári operalátogató közönséggel – és nemcsak – a következő élménybeszámolót.
A Kolozsvári Magyar Opera Zenekara és Énekkara egyre többször veszi ki részét a magyarországi zenei élet eseményeiből, de énekkarunk most kapott először önállló meghívást a budapesti Művészetek Palotájába (Müpa), ahol Vincenzo Bellini utolsó operája, A puritánok került bemutatásra sztárszereposztással. 2007-től több produkcióban is szerepeltünk társulatilag a Müpában. 2007-ben énekeltük Verdi Trubadúrját Renato Brusonnal és Sümegi Eszterrel a főszerepekben, 2010-ben Donizetti Szerelmi bájitalát Miklósa Erikával, 2013-ban VerdiAttiláját Giacomo Prestiaval. A puritánok bemutatóját megelőzően karigazgatóként nyilvános pódiumbeszélgetésre kaptam megtisztelő felkérést, amelyen az előadás rendezőjével, Némedi Csabával vettem részt. Petrányi Judit, a Magyar Televízió volt komolyzenei műsorainak vezetője kérdezte, hogyan vélekedek arról, hogy Magyarországnak olyan sok magas szinten teljesítő híres énekkara van, mégis minket hívtak meg erre a produkcióra. Előbbi felsorolásomra hivatkozva tudtam teljes meggyőződéssel válaszolni neki azt, hogy a sikeres sorozat méltó folytatásaként vehetünk részt a produkcióban. Tudott dolog ugyanis, hogy ha a Művészetek Palotájában nem teljesítesz minden alkalommal magas művészi színvonalon, megfelelő hozzáállással, kevés esélye van újabb meghívásnak.
A puritánok című mű egyáltalán nem örvendett nagy népszerűségnek Magyarországon, a színházi adattár ugyanis mindössze négy előadást tart számon, legutóbb 1996-ban egyetlen alkalommal került színre koncertszerűen a Magyar Állami Operaházban. 2015-ben Zamárdiban egy bő keresztmetszet hangzott el a Művelődési Házban. Az utolsó színpadi előadás 1877-ben Kolozsváron volt. Bemutatása nagyon indokolttá vált, egyrészt a reformáció kerek évfordulója miatt – Luther Márton 500 éve hirdette meg saját hittételeit –, másrészt, amiként Luther a vallást, úgy újította meg a 20. század közepén Maria Callas – akinek idén halálának 40. évfordulója van – a bel canto operákat. A két évforduló előtt tisztelgett az előadás, amely május 18-án és 21-én a Müpában csendült fel, 22-én pedig a pécsi Kodály Központban.
Mivel énekkarunknak nem volt repertoárján Bellini operája, a Müpával való két hónapos komoly egyeztetés és felkészülési periódus után utaztunk Budapestre, ahol a legenda szerint „Viktória királynő kedvenc operáját” félig szcenírozott variánsban – a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem adta lehetőségeihez mérten – kellett színpadra vinnünk mindössze négy nap alatt. Ehhez tudni kell, hogy általában egy háromórás opera bemutatóját, amennyiben megrendezett előadásról beszélünk, egy operaház életében körülbelül 2-3 hónapnyi intenzív színpadi munka előzi meg. Nagy segítségünkre volt Némedi Csaba rendező, aki másodszorra rendez a Müpában. Első alkalommal Kocsis Zoltán meghívására állított színpadra két Richard Strauss ritkaságot, A béke napját, magyarországi bemutatóként, és a Daphnét. Négy nap alatt megrendezni egy operát nem kis dolog, de Némedi Csaba lenyűgöző maximális felkészültsége, operativitása és szakmai hajlékonysága ez alkalommal is lehetővé tette a lehetetlent. Maria Callas 1971/72-ben mesterkurzusokat tartott, többek között a legendás New York-i Juilliard Zeneművészeti Akadémián is. Az említett kurzusok során sok esetben dolgozott növendékeivel saját, korábbi parádés szerepein – ezek közül nem hiányozhatott Elvira szerepe sem. Némedi Csaba erre alapozta sajátos rendezői elképzelését, úgy állította be az operát, mintha az egy Maria Callas által tartott mesterkurzus lenne, énekkarunk pedig mint részt vevő ifjú tanoncok, valamint a kurzus hallgatóiként jelentek meg a színpadi eseményekben. Érdekes színfoltként Maria Callast Popova Aleszja Kossuth-díjas érdemes balettművész jelenítette meg.
A puritánokban a szólistáknál nem kisebb szerepe van az énekkarnak, a kórusoperáról így nyilatkozik Némedi Csaba rendező: „Az énekkarnak mind zenei, mind dramaturgiai értelemben igazi kórusoperai igényeknek kell megfelelnie. Húzásmentes, ill. kevésbé meghúzott verzióként az opera játékideje több mint három óra. Minden szempontot figyelembe véve, A puritánok bemutatása gyakorlatilag az olasz bel cantoval szinte egy időben felfutó francia Grand opéra korszak alkotásaihoz szükséges technikai és logisztikai apparátust igényli (…)”
Az előadást az operajátszás elkötelezett támogatójaként számon tartott pécsi Pannon Filharmonikusok zenekara kísérte, karmester a bel canto elhivatott mestere, Riccardo Frizza volt, aki rendszeres vendége a Párizsi Operának, a Veronai Arénának, a milánói Scalának vagy a New York-i Metropolitan Operának. „Interpretációja teljesen meggyőző, irányítása, ha kell erőteljes, ha kell gyengéd, de mindig az énekeseket támogató” – írta róla egy kritikus. Első találkozásunkkor rögtön kiderült zenei érzékenysége, kis gesztusokkal nagy hatásokat produkált a zenei hangzásban. Nagy örömünkre szinte hibátlannak találta az énekkar munkáját, értékelte zenei precizitásunkat, előadásmódunkat a „fantasztikus” és „elképesztő” jelzőkkel illette mindvégig, több ízben is különösen dicsérte énekkarunkat, kifejezve maximális elégedettségét.
A Müpa hivatalos internetes oldalán így mutatta be a meghívott sztárvendégeket: „Vincenzo Bellini utolsó operája a bel canto manifesztuma: a különféle hangvételű számok olyan változatosságát vonultatja fel, amelynek nincs párja a stílus repertoárjában. A mű csak azért nem szerepel gyakrabban az operaházak műsorán, mert nehéz olyan különleges képességekkel megáldott énekeseket találni, akik el tudják énekelni a főbb szerepeket. Ezúttal azonban nincs ilyen akadály. A női főszerepben Jessica Pratt lép színpadra, aki a legigényesebb bel canto-szerepek keresett előadója, Milánó, Zürich, Bécs, Velence, London neves operaházaiban lép fel rendszeresen, Elvirát évek óta alakítja nagy sikerrel. Francesco Demuro szintén tökéletes választás Lord Arthur Talbot nemegyszer elképzelhetetlen magasságokba szökő, az énekes sztratoszféra felső határát jelentő magas c fölé is merészkedő szólamára. A Szardínia szigetén született tenor a bel canto repertoár »életerős szerelmes ifjú« szerepeinek avatott és világszerte ünnepelt megformálója, többek közt a TraviataAlfredójaként, a Rigoletto Hercegeként és a BohéméletRodolfójaként járta be a világot a Scalától a Metropolitanig.”
Bizony, nem sok tenor énekeli ki a már-már lehetetlennek tűnő magas f-et ilyen hangi minőségben, minden zenésznek életreszóló élmény ezt élőben hallani, nekünk alkalmunk volt vele énekelni egy színpadon. Érdekességképpen, a nagyobb szerepekben fellépő többi szólista is rendszeres meghívottja a szakma egyik csúcsát jelentő New York-i Metropolitan Operaháznak: Bretz Gábor (Sir George), Alekszej Markov (Richard Forth), Sebestyén Miklós (Lord Walton). Pécsett, Elvira szerepét a Kolozsvári Magyar Opera színpadán rendszeresen fellépő, nagy szeretetnek örvendő Kolonits Klára énekelte.
Életreszóló élmény, zenésznek, hallgatónak egyaránt. Nagyon nagy megtiszteltetés részt venni ilyen szintű produkciókban, amelyhez hasonló kevés adatik meg. Ilyenkor nem megerőltető a több napon keresztül tartó 12 órás próbamenet, még a fáradtság is más. Büszkén, szakmai fegyelemből és minőségből jelesre vizsgázva tértünk haza, feltöltődve a becsülettel elvégzett munka minden pozitív hatásával. A csapat ismét csapatként műkődött és bizonyított. A Müpa szervezőinek tapasztalata szerint ritka, hogy akár egy ekkora méretű és felhozatalú előadás után, 15 perces tapssal és ovációval ünnepeljék az előadókat. Saját bevallásuk szerint, a Müpa olyan mércét állított fel önmagának, hogy nehezen tudják majd ezt felülmúlni. Az 1877-es kolozsvári bemutató után 140 évvel, Kolozsvárnak újból szerepe volt ebben a bemutatóban. Örvendünk, hogy részesei lehettünk ennek a zeneünnepnek. Részemről köszönöm a közös munkát, és őszintén gratulálok mindenkinek!
Kulcsár Szabolcs,
a Kolozsvári Magyar Opera karigazgatója, karmestere Szabadság (Kolozsvár)

2017. június 27.

Bölcső és biblia
„A történelmi múlt erőt kell adjon a jövőhöz!”
Szimbolikus jelentőségű, bölcsőde- és szoboravató hálaadó ünnepséget tartottak június 23-án, pénteken a temesvári református templompalotában. Igét hirdetett ft. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke. Az örömteli eseményre a Reformáció 500. és a Református Anyaszentegyház 450. évfordulója tiszteletére, a Mária téri templompalota fennállásának 115. évében került sor, a temesvári magyar közösség jeles képviselőinek részvételével.
A hálaadó ünnepség díszvendégeit, ft. Csűry István református püspököt, nt. Bódis Ferenc temesvári esperest, az egyházmegye és a testvéregyházak lelkipásztorait, Farkas Imre temesvári alpolgármestert, Molnár Zsoltot, a Bánsági Közösségért Egyesület elnökét, volt parlamenti képviselőt, a magyar közösség jelenlevő tagjait nt. Fazakas Csaba házigazda lelkipásztor köszöntötte. Az igehirdetés során ft. Csűry István a szentírásból Pál apostol történetét idézte fel, akit a tanítványok arra kértek Cézaréában, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe, mert ott megkötözik, és a zsidók és a pogányok kezére adják. De Pál így felelt: „Miért sírtok, és miért keserítitek meg a szívemet? Hiszen én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért.” Amikor pedig nem hagyta magát meggyőzni, megnyugodtunk és azt mondtuk: „Legyen meg az Úr akarata!” Nekünk, a modern kor emberének, a nehézségek, a terhek, a félelmeink súlya alatt, ugyanaz a dolgunk: meg kell mutatnunk, hogy Isten akarata szerint akarunk és tudunk élni!” – mondta a püspök.
Az ünnepi közgyűlést nt. Fazakas Csaba lelkipásztor nyitotta meg, aki felkérte dr. Kovács Béla főgondnokot, hogy olvassa fel beszámolóját az első temesvári magyar bölcsőde létrehozása érdekében megtett lépésekről. „Ennek a bölcs gondolatnak az elindítása még a 2011-es évre tehető, mikor az egyházközség templomi hangerősítőjének korszerűsítése és bővítése készült el, mikor beindítottunk egy „baba–mama” szobát a vendéglakás nappalijában, ahol a fiatal édesanyák kicsiny gyermekeikkel, részt vehettek a vasárnapi istentiszteleteken. Ezek a baba–mama szobában találkozó fiatal édesanyák fogalmazták meg azon kérésüket, hogy az elkövetkező években, egyházközségünk beruházási terveiben jó lenne bevállalni egy magyar bölcsőde kialakítását a templompalotában. A Presbitérium helyesnek találta ezt a bölcs felvetést, és apró lépésekkel, de töretlenül haladt a magyar bölcsőde megvalósítása felé” – mondta dr. Kovács Béla, aki lépésről lépésre felidézte az öt évig tartó folyamat főbb állomásait, amelyek végén elérkezett a bölcsőde ünnepélyes felavatásának a pillanata. Ez alatt az idő alatt folyt az adománygyűjtés, a jótékonysági rendezvények szervezése, a bölcsőde javára és ezzel párhuzamosan a pályázás a Református Konventnél és a Nemzetpolitikai Államtitkárságnál, amelyeknek köszönhetően, a Magyar Kormány támogatásával végre megvalósulhatott a bölcsőde. „A kialakított bölcsőde beindításának, azaz jogilag és törvényesen garantált működtetésének rendezését a 2017-es év eleji Presbiteri gyűlésen Fazakas Csaba parókus lelkész vállalta, és meg is oldotta idén március végéig. Ennek érdekében Egyházközségünk Nagyváradról átvette a „MÁRTA” Alapítványt, melyet a romániai Igazságügyi Minisztérium és Ügyfélszolgálat módosít a 160017/21.03.2017 számmal bejegyzett „Márta Református Alapítványra”. A Presbiteri gyűlés 11. pontjánál megbeszéltük és elfogadtuk a bölcsőde működtetéséhez szükséges álláskeretet, mely a következőkből áll: 1 adminisztrátor, 2 óvónő, 2 dada, 1 takarítónő és egy félnormás asszisztens. Reméljük, hogy a templompalotánkban kialakított első magyar bölcsődét 2017 szeptemberétől sikeresen működtetjük, azaz a 140 négyzetméteres helységben 2 csoportban 30 kicsi bölcsődés kezdheti el a tanévet” – mondta befejezésül dr. Kovács Béla főgondnok.
A Csongrádi egyházmegye nevében nt. Juhász András csongrádi esperes köszöntötte a jelenlevőket, aki jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Szegedi Kis István mellszobrának másolata, Lapis András szobrászművész alkotása immár a temesvári református templompalota dísze.
A szoborállítás engedélyeztetése Farkas Imre temesvári alpolgármester hathatós segítségével valósult meg. „Az 500 évvel ezelőtt kezdődött reformációt Temesvárra hozó Szegedi Kis István a Wikipédiából és a történelemkönyvek lapjáról ma ismét kilép Temesvár utcájára – mondta ünnepi köszöntője során Farkas Imre. – Külön eredmény az a tény, hogy egy több mint 300 000 lakosú városba – ahol sajnos a számarányunk 5 százalék alá esett – sikerült beemelni őt a Temesvár életét és szellemiségét meghatározó 100 fontos személyiség közé. Így a személyiségek sétányát kiterjesztettük a Mária térig. A történelmi múlt erőt kell hogy adjon a jövőhöz. Ezt jelenti ma az első temesvári Magyar Bölcsőde avatója. Egy több éven át érlelt, és alaposan előkészített terv megvalósulása, amihez külön gratulálok. Szórványban és halmozott vegyességben élő magyar közösségünk jelmondatává kell váljon az esemény meghívójának zárómondata: „Jövőnk a bölcsőben van”!
A magyar bölcsőde megvalósítását a magyar Nemzetpolitikai Államtitkársághoz benyújtott, 15 millió forint értékű pályázat tette lehetővé, amelynek egyik fontos szószólója volt Molnár Zsolt, akkori parlamenti képviselő. „Nagy elégtétel számomra, hogy fél évvel a képviselői mandátumom lejárta után, végre felavathatjuk az első konkrét megvalósítást, amelyhez hozzájárultam: a magyar bölcsődét. Ígérem, hogy hamarosan megvalósul a temesvári magyar egyetemisták számára létesített bentlakás és a végvári szórványkollégium is!” – mondta Molnár Zsolt, a Bánsági Közösségért Egyesület elnöke. A hálaadó ünnepség fényét a Szabolcska Mihály énekkar és a Dettai Reviczky Gyula daloskör szolgálata emelte.
A résztvevők átvonultak az európai színvonalú felszereltséggel bíró Magyar Bölcsőde helyiségeibe, ahol ünnepélyes szalagvágásra került sor, majd ft. Csűry István királyhágó-melléki református püspök megáldotta a létesítményt. Következett Szegedi Kis István bronz mellszobrának leleplezése, a református templompalota bejárata mellett. A nagy református teológus, Luther Márton tanítványának tevékenységéről Szekernyés János helytörténész tartott alaposan dokumentált előadást, hangsúlyozva, hogy Szegedi Kis István, a régió nagy reformátora feltétlenül megérdemli, hogy a szobrot állítsanak neki Temesváron. Mint a Temesvári Képzőművészek Szövetségének az elnöke, Szekernyés János azt is kiemelte, hogy újabb jelentős művészeti alkotással gazdagodott a Bánság fővárosa. A református templompalota falát díszítő Szegedi Kis István bronz mellszobrot Farkas Imre alpolgármester és nt. Fazakas Csaba lelkipásztor leplezték le. A bölcsőde- és szoboravató hálaadó ünnepség szeretetvendégséggel zárult.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

lapozás: 1-30 | 31-50




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék